Ilyen nincs, ez egészen biztos az évszázad legbénább parkolása

Isteni szerencse, hogy nem történt nagyobb tragédia a női sofőr bénázásából.
A kanadai Vancouver belvárosában egy idős sofőr párhuzamos parkolás közben felhajtott a járdára, nekicsapódott egy épületnek majd fejjel lefele állt meg a járókelők között –számol be az esetről a helyi sajtó.

Elmondottak alapján meglehetősen hihetetlennek hangzik a történet, de egy Tesla Modell 3 fedélzeti kamerája rögzítette az utókornak az évszázad legbénább parkolását.

A felvételekből látszik, hogy az idős nő lassan közelíti meg a helyet. Annak rendje is módja szerint sréhen kezdi meg a párhuzamos parkolást, majd a manőver közben érthetetlen okokból egyszer csak beletapos a gázpedálba. 

Az autó hihetetlen lendülettel kezd tolatni, és egyenesen egy épület falának csapódik, majd fejjel lefele áll meg. Az autó útjában egyébként több gyalogos is tartózkodott a baleset pillanatában. Isteni szerencse, hogy időben el tudtak ugrani a jármű elől és nem lett tragédia a történtekből.

0 Megjegyzések

Hirdetés