Hirdessen itt

Rágyújtotta a házat a 71 éves, mozgásában korlátozott idős sértettre

A Nyíregyházi Törvényszék szeptember 25-én előkészítő ülést tartott a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete és más bűncselekményekkel vádolt B.K. ügyében. 
A vádlott az előkészítő ülésen vallomást tett, azonban csak részben ismerte el a terhére rótt bűncselekmények elkövetését.

A vádirat szerint a vádlott 2018. július 7-én a kerítést átvágva – annak tudatában, hogy a 71 éves, mozgásában korlátozott idős sértett a házban alszik -  bement a sértett Szabolcs megyei családi házának udvarára, ahol a lakóház folytatásaként épült fa tárolót felgyújtotta. 

A tűz átterjedt a tyúkólra és a házzal egybeépített nyári konyhára is. Mivel a nyári konyhában egy gázpalack is volt, fennállt a robbanás veszélye. A sértett a tüzet nem észlelte, őt fia mentette ki. A tűz továbbterjedését és a gázpalack robbanását a kiérkező tűzoltók akadályozták meg.

A vádlott ezen kívül 2018 májusa és júliusa között több haragosa ingatlanát, melléképületét is felgyújtotta, mellyel több mint 3 millió forint kárt okozott.

A bíróság az ügyet november 6-án újra tárgyalja, tanúk meghallgatásával folytatódik az eljárás.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések