Hirdessen itt

Vívó Eb: öt újonc a magyar csapatban

Öt újonc is pástra léphet a magyar vívóválogatott tagjaként a június 17-én kezdődő, düsseldorfi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon.
A szövetség honlapján olvasható beszámoló szerint a csapat összetételét a csütörtöki elnökségi ülésen hagyták jóvá. Felnőtt világversenyen először jut szerephez Pásztor Flóra, Muhari Eszter, Nagy Kinga, Koch Máté és Andrásfi Tibor.

Az eredeti tervek alapján most szavazták volna meg a júliusi, ugyancsak olimpiai kvalifikációs budapesti világbajnokságon induló csapat összeállítását is, de mivel akadtak olyan fegyvernemek, melyekben kis különbségek alakultak ki a válogatók során, csak az Eb-t követően hirdetnek keretet. 

Kardban ugyanakkor már megszületett a döntés a férfiaknál és a nőknél egyaránt, a vezetőedzők javaslatát az Eb-re és a vb-re is elfogadta az elnökség - számolt be a hunfencing.hu. 

Férfi tőrben Frűhauf Benjámin sérülése miatt változtatni kellett az eredeti elképzeléseken. Női tőrben egyelőre csak az Európa-bajnokságra jelölték ki az indulókat azzal a kitétellel, hogy a németországi verseny után ismét megvitatják a világbajnoki összetételt. 

Női párbajtőrben változtatás nélkül fogadták el a jelölést. Férfi párbajtőrben kellemes, de nehéz döntést kellett hozni, a szezon során ugyanis több nagyszerű egyéni eredmény született, és a szakmai bizottság hosszas egyeztetése után sem sikerült dűlőre jutni. Csampa Zsolt szövetségi elnök végül zárt ülést kért, és a testület ezt követően döntött. 

A düsseldorfi Eb-n (június 17-22.) résztvevő magyar válogatott:
férfi tőr: 
Dósa Dániel (Törekvés), Mészáros Tamás (UTE), Mátyás Bálint (Törekvés), Németh András (Honvéd)

női tőr: 
Kreiss Fanni (UTE), Kondricz Kata (Honvéd), Lupkovics Dóra (Honvéd), Mohamed Aida (UTE, csak egyéni), Pásztor Flóra (Törekvés, csak csapat)

férfi párbajtőr: 
Koch Máté (Vasas), Siklósi Gergely (Honvéd), Rédli András (Honvéd), Andrásfi Tibor (BVSC, egyéni), Berta Dániel (Honvéd, csapat)

Ebben a fegyvernemben a vb-n egyéni indulónak Andrásfi Tibor helyett Nagy Dávidot szavazta meg az elnökség.

női párbajtőr:
Budai Dorina (Honvéd), Kun Anna (Tata), Muhari Eszter (Honvéd), Szabó Réka (BVSC, csak egyéni), Nagy Kinga (Diósgyőr, csak csapat)

férfi kard: 
Szilágyi Áron (Vasas), Szatmári András (MTK), Decsi Tamás (Kertváros), Gémesi Csanád (Gödöllő)

női kard: 
Márton Anna (MTK), Pusztai Liza (BVSC), Katona Renáta (Vasas), Mikulik Júlia (Honvéd, egyéni), László Luca (UTE, csapat)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések