Hirdessen itt

Neymarnak bíróság elé kell állnia

Egy nő azzal vádolja a PSG klasszisát, hogy erőszakosan szexre kényszerítette őt Párizsban, mégsem ezért kell bíróság előtt megjelennie.
Még a június 14-én startoló Copa América előtt tanúskodnia kell Neymarnak egy riói bíróságon, mivel egy nő azzal vádolja a futballistát, hogy májusban ittasan és erőszakosan szexre kényszerítette őt.

A hatóságok hétfőn keresték fel a hazai rendezésű tornára készülő brazil válogatott keretét, ahol átadták Neymarnak az idézést. Ennek értelmében a jövő héten kell megjelennie tanúvallomást tenni Rio de Janeiróban.

A brazil szövetség azt kérte a hatóságoktól, hogy a játékos meghallgatását halasszák el a jövő pénteken rajtoló Copa América utánra, de egyelőre ebbe nem mentek bele.

Neymar egyébként tagadja az ellene felhozott vádakat, sőt Instagram-oldalán részleteket is közzé tett a közte és a hölgy között zajlott internetes beszélgetésből, valamint fotókat is publikált a nőről, ezzel viszont a brazil rendőrség szerint megsértette a nő magánszféráját, most ezért kell a bíróság elé állnia.

A megerőszakolás ügyében egy másik ítélőszék vizsgálódik Sao Paulóban.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések