Hirdessen itt

A Soros-egyetem rektora szerint a magyar egy bűnös nép

Egy napra két sivalkodás már-már soknak is tűnhet. Először a CEU rektora egy osztrák lapban, majd Alex Soros hisztizett a CEU diplomaosztóján. Egy biztos: nemcsak a magyar kormánnyal van bajuk, hanem a magyar emberekkel is. Logikájuk meg szinte vetekszik a nácikéval.
Hétfő reggel Michael Ignatieff, a Soros-egyetem rektorának bécsi sivalkodására ébredhettünk az osztrák Der Standard napilapnak köszönhetően, azonban a rektor igencsak elvetette a sulykot, mikor a magyar nép kollektív bűnösségére célozgatott a második világháború történései kapcsán:
„(...) átírják a tanterveket is, hogy Magyarország dicsőségét hangsúlyozzák, és hogy milyen sokat szenvedett az ország a XX. században. Mindez az örök ártatlanság nemzeti narratívájának létrehozásához. De beszéljen egy budapesti zsidóval Magyarország örök ártatlanságáról” – mondta a lapnak Ignatieff, aki korábban a kanadai liberális ellenzéket vezette, természetesen sikertelenül, így aztán egészen Magyarországig futott, ahol Soros felajánlotta neki a CEU rektori székét.
Ignatieffnek gőze sincs a magyar történelemről, és fenti mondataiból is csak úgy süt tudatlanság, és az, hogy kizárólag megbélyegző liberális toposzok és közhelyek alapján alkot véleményt egy egész nemzetről. Hiszen mit takarnak Ignatieff sorai? Azt, hogy a magyarok kollektíven felelősek a 20. század borzalmaiért és diktatúráiért. Bujtatva, de azt akarja üzenni, hogy a magyar egy bűnös nép. Azonban ez nem más, mint náci logika: hiszen a nácik voltak azok, akik a „zsidók kollektív felelősségére” hivatkozva öltek meg milliókat.
Fotó: MTI
De ha ez nem lenne elég, Ignatieff rátesz még egy lapáttal: a Soros-egyetem rektora szerint „most egy ideológiai konszolidációt látunk. Magyarország egy pártállam, amely a keresztény kultúra ideológiáját írja elő, amelyet a társadalom minden intézményén keresztül terjeszteni kell. A kérdés az, hogy ez működik-e. Remélem, nem.”
Ignatieff tehát bűnnek tartja a keresztény kultúra védelmét, és reméli, hogy az egyszer eltűnik. Csak halkan kérdem: mit keres ez az ember Európában, amelynek morális (pl. jogrendszerek) és kulturális talapzatát a keresztény kultúra adja? Ilyen mondatokat még a rijádi Szaúd Király Egyetem rektora se mondana, de úgy látszik, a Közép-európai Egyetem vezetője bátran vállalja keresztényellenességét.
Ignatieff nagy ívben a köp a nemzeti szuverenitás nemzetközi jogi normájának betartására is. Idézem: „mindig azt képzeltem, hogy majd a német kancellár, vagy a francia elnök egy nap felhívja Orbánt, hogy kérdőre vonja, hogy mit is csinál, de ez nem történt meg”.
Értelmezve a rektor szavait, Ignatieff szerint Magyarország csak egy francia-német tartomány, és Macron vagy Merkel bármikor leugathatják egy szuverén ország, szabad választások útján megválasztott vezetőjét. Szegénynek csalódia kellett, ugyanis Magyarország továbbra sem gyarmat, Merkelék telefonhívása pedig nem jött.
A kis Soros Alex is elmondta a magáét
Soros György legkedvesebb fiacskája a CEU diplomaosztóján adta át a friss „diplomásoknak” apja üdvözletét. Miután gyorsan áldozati pózba vágta magát (a CEU-t „elüldözték”, „betiltották” és hasonló túlzó ostobaságok), Alex elmondta, hogy embert próbáló feladat lehetett a diploma megszerzése a lex CEU miatt. Azt persze elfelejtette elmondani, hogy a CEU vezetősége akár be is tarthatta volna a magyar törvényeket, és hagyhatta volna tanulni hallgatóit ahelyett, hogy tüntetésekre invitálja őket, hogy kiálljanak egy törvényszegő gyakorlat mellett, amin a CEU nem akart változtatni.
A kommunista vér nem válik vízzé, Alex is „külföldi felmentő seregek érkezését” várta a kormány és a CEU között kialakult vitában:
Szégyen, hogy Európa többi országa szó nélkül tűri az eseményeket. Az Európai Unió történetében először fordult elő, hogy egy tagállamában betiltanak egy egyetemet
– hangoztatta Alex Soros.
A milliárdos spekuláns fia továbbá megjegyezte: Hadd tegyem még hozzá, nem adtuk fel a Magyarország, a magyar emberek érdekében folytatott tevékenységünket. (...) Édesapám elmúlt évtizedekben kifejtett tevékenységéhez hasonlóan továbbra is megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy segítséget nyújtsunk Magyarországnak és a magyaroknak.
Tehát továbbra is támad majd az Avaaz, a liberális fake news, és a továbbiakban is az első sorból évezhetjük a Soros-hálózat agitátorainak áldásos tevékenységét Magyarországon.
Előre is nagyon köszönjük!

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések