A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Kudarctörténet: lemondott az LMP országos elnöksége

Azt tartják egyedüli sikerüknek, hogy az éghajlatváltozást szerintük a kampány középpontjába tudták állítani.
A döntést azt követően jelentették be, hogy kiderült: a párt nem szerzett mandátumot a vasárnapi európai parlamenti választáson.

Keresztes László Lóránt, a párt társelnöke budapesti sajtótájékoztatójukon

a választás egyetlen pozitívumaként azt említette, hogy az LMP képes volt egy valódi sorskérdést, az éghajlatváltozást a kampány középpontjába állítani.

Vágó Gábor listavezető a választási vereséget a tavalyi országgyűlési választás után az LMP-ben kialakult belső visszásságoknak tulajdonította. Ahogy fogalmazott, le kell küzdeni azt a hitelességi válságot, amit „a 2018-as harakiri” okozott.

A párt másik társelnöke, Demeter Márta a választási vereség kiértékelését ígérte, valamint az ökopolitika terjesztését.

Az LMP várhatóan júniusban tartja tisztújítását – hangzott el.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések