Hirdessen itt

Ismerőse lakásából lophatott a hajdúböszörményi férfi

A Debreceni Járási Ügyészség lopás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat az ellen a férfi ellen, aki behatolt egy nő ismerősének lakásába, ahonnan nagy összegű készpénzt és értéktárgyakat lopott – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség.
A vádirat szerint a sértett 2017. november 4-én érkezett Debrecenbe külföldről, majd a vádlottal együtt a bérelt lakásába ment. Az azt követő napokban a vádlott többször aludt a sértettnél, azonban nem rendelkezett kulccsal a lakáshoz. 2017. november 11-én a délutáni órákban a sértett eltávozott az ingatlanból és csak másnap tért vissza. 

A vádlott a sértett távollétét kihasználva lopási szándékkal megjelent a lakásnál, eltörte az ajtó hengerzárját és bement. Odabent értéktárgyak után kutatott, majd ellopott ötszáz svájci frankot, több márkás karórát, napszemüveget, ékszert, ruhaneműt és két bőröndöt, ezáltal több mint nyolcszázezer forint kárt okozott a sértettnek. A hajdúböszörményi férfi a lakásból ellopta a sértett barátjának karóráját is, amellyel tizenkétezer forint kárt okozott – írja közleményében a főügyészség.

A nyomozó hatóság az eljárás során lefoglalt egy nyakláncot, egy gyöngyökkel kirakott hajgumit és egy karkötőt, azonban a lopási kár túlnyomó része jelenleg is fennáll.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádlott ellen nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette és szabálysértési értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Debreceni Járásbíróságon. A vádiratban halmazati büntetésként börtönbüntetés és közügyektől eltiltás mellékbüntetés kiszabását indítványozta, továbbá indítványt tett arra, hogy a sértett által előterjesztett polgári jogi igényt a járásbíróság érdemben bírálja el, annak adjon helyt.

A Debreceni Járási Ügyészség a vádiratban úgynevezett mértékes indítványt is tett, miszerint ha a vádlott az előkészítő ülésen a bűncselekmény elkövetését beismeri és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, a bíróság őt két év börtönbüntetésre ítélje és két évre tiltsa el a közügyek gyakorlásától.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések