Hirdessen itt

Putyin: nem normális helyzet, hogy nem volt érdemi érintkezés Moszkva és Tallinn között

Nem normális helyzet, hogy Oroszország és Észtország tisztségviselői között sokáig nem volt érdemi érintkezés - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor csütörtökön a Kremlben fogadta észt hivatali partnerét, Kersti Kaljulaidet.
Kaljulaid Moszkvába a felújított észt nagykövetség átadási ünnepségének alkalmából érkezett, ahol kijelentette: "Mai itteni jelenlétem világos jele annak, hogy Észtország kész az együttműködésre".

"Rég láttuk egymást" - mondta vendégét fogadva a Kremlben Putyin, arra emlékeztetve, hogy a legutóbbi kétoldalú csúcstalálkozó hozzávetőleg egy évtizede történt. Megjegyezte, hogy az észt elnökkel "nemrégiben valahol külföldön összefutott".

A TASZSZ orosz hírügynökség szerint a mostani első észt elnöki látogatás Oroszországban 2011 óta. Az utolsó teljes értékű kétoldalú államfői találkozó 2008-ban volt. A The Moscow Times visszatekintése szerint Kaljulaid elődje, Toomas Ilves 2008-ban járt Oroszországban, ahol az akkori elnök, Dmitrij Medvegyev fogadta. Putyin balti államfővel Dalia Grybauskaite litván elnök személyében találkozott legutóbb 2010-ben Helsinkiben, amikor ő maga a kormányfői posztot töltötte be. Az utolsó orosz-balti elnöki találkozó ugyanabban az évben történt Valdis Zalters lett államfő és Medvegyev között.

Kaljulaid a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy észtországi látogatásra hívta meg Putyint. 

Az orosz elnök a megbeszélés kezdetén rámutatott, hogy a hivatalos kapcsolattartás hiányában a kétoldalú kereskedelmi forgalom a felére csökkent, igaz, tavaly 17 százalékos növekedés volt kimutatható. Azt hangoztatta, hogy a két országnak közös érdekei vannak a Balti-tenger régiójával, a biztonsággal, a környezetvédelemmel és a közlekedéssel kapcsolatban.

Kaljulaid elmondta, globális és geopolitikai kérdéseket kíván megvitatni Putyinnal, egyebek között azt, hogy Észtország az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagságára pályázik. 

A területén élő jelentős orosz kisebbség miatt Észtországot, csakúgy, mint szomszédait, nyugtalanítja a Krím félsziget Ukrajnától történt orosz elcsatolása és a kelet-ukrajnai oroszajkú szakadárok Moszkva általi támogatása. A balti államok a beavatkozás miatt Oroszország ellen bevezetett szankciók lehatározottabb támogatói közé tartoznak.

Észtország a potenciális agresszió elrettentése érdekében NATO-hadgyakorlatok sorának házigazdája volt az elmúlt években, a katonai szövetség erősödő jelenléte az orosz határok közelében viszont Moszkvát aggasztja, csakúgy mint az oroszellenes hangulat szítása. A Kreml csütörtökön közleményben tiltakozott "a nácizmus dicsőítésének" észtországi esetei miatt.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések