Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás egy 35 éves szentesi férfi ellen.
A rendőrség eddigi információja szerint a férfi vasárnap késő délután Maglódon, a Sugár úton halad végig kocsival, amikor egyszer csak megállt az út szélén sétáló idős asszony mellett, odalépett hozzá és megragadta, majd tépni kezdte a vállára akasztott táskát. Ettől az idős hölgy elvesztette az egyensúlyát és nekicsapódott a szentesi férfi autójának, aki miután megszerezte a "zsákmányt", autójával elhajtott a helyszínről.
A monori rendőrök a bűncselekmény bejelentését követően azonnal az elkövető felkutatására indultak és adatgyűjtést végeztek. A feltételezett elkövetőt ezek után negyed órán belül, a helyszín közelében azonosították és elfogták.
A férfit a nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására - írja honlapján a rendőrség.
0 Megjegyzések