Hirdessen itt

A Kárpát-medence kisebbségi magyar közösségeinek a helyzetével ismerkedett az ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja

A Kárpát-medence kisebbségi magyar közösségeinek a helyzetével ismerkedett Fernand de Varennes az  ENSZ kisebbségügyi különmegbízottja.
A kisebbségi jogok kanadai-ausztrál állampolgárságú szakértője szerdán a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári épületében szervezett konferencián tartott előadást az ENSZ-nek a kisebbségiek emberi jogai védelmében végzett tevékenységéről. A konferencián a kárpátaljai, szerbiai, szlovákiai és erdélyi magyar közösségek politikai szervezeteinek a képviselői, valamint erdélyi magyar jogvédő szervezetek vezetői tartottak előadásokat. 

A rendezvény szünetében Fernand de Varennes az MTI kérdésére elmondta: nincs abban a helyzetben, hogy kommentálja a romániai vagy kárpát-medencei magyar közösségek helyzetét. Nem a kisebbségi helyzetet kivizsgálni jött, hanem csupán egy konferencián vett részt, melyen maga is tájékoztatott és tájékozódott. 

Az ENSZ szakértője előadásában arról tájékoztatott, hogy prioritáslistáján az állampolgárság nélküli nemzeti kisebbségek, például a Baltikumban élő oroszok problémái, a kisebbségi nyelveken történő oktatás kérdései, a kisebbségellenes gyűlöletbeszéd, valamint a kisebbségi jogok védelmének a konfliktusmegelőző jellege szerepel. Hozzátette: 2019-ben az ENSZ három konferenciát szervez a kisebbségeknek az oktatáshoz fűződő nyelvi jogairól, amelyek egyikét Európában tartják, és arra a magyar kisebbségek képviselőit is várják. 
A kárpátaljai magyar közösségre nehezedő fokozódó nyomásról Csernicskó István, a vajdasági magyarok törvényben előírt, de nem mindig érvényesített jogairól Kovács Elvira, a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselője, a létező, de alkalmazhatatlan szlovákiai kisebbségi törvényről Menyhárt József, a felvidéki Magyar Közösség Pártjának elnöke, a romániai hatóságoknak a magyarság nemzeti szimbólumai elleni fellépéséről Hegedüs Csilla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető alelnöke tartott előadást. A konferencia második felében megszólaló erdélyi jogvédők példákon keresztül mutatták be az erdélyi magyarok hátrányos helyzetét. 

Fernand de Varennes a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) és a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MACISZESZ) szervezésében kedden érkezett Erdélybe háromnapos látogatásra. 

Vincze Loránt, a FUEN elnöke az MTI-nek elmondta: "talán első alkalommal lépünk ki magyar ügyekkel a kisebbségi jogvédelem európai kereteiből. Ezzel új lehetőségeket nyitunk, hiszen közvetlenül tájékoztathatjuk az ENSZ-t a helyzetünkről. Arra számítunk, hogy az itt szerzett információkat Fernand de Varennes magával viszi, és amikor különböző jelentések készülnek az ENSZ emberi jogi bizottságában, ezekben azok a felvetések is megjelennek, amelyekkel a mostani megbeszélések során találkozott". Az ENSZ-diplomata kedd este a kárpát-medencei magyar szervezetek vezetőivel tárgyalt, szerda reggel az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetőivel találkozott, akik a kommunista diktatúra idején államosított egyházi javak visszaszolgáltatási folyamatának a leállásáról, a bíróság útján történő visszaállamosításról tájékoztatták. A kisebbségügyi különmegbízott csütörtökön Marosvásárhelyen vesz részt az erdélyi magyar oktatás helyzetéről szervezett zártkörű szemináriumon.

(MTI)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések