A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

120. születésnapját ünnepelte a BEAC

A Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) szerdán este az ELTE Egyetem téri épületében közgyűléssel és díjátadóval ünnepelte az egyesület megalapításának 120. évfordulóját.
A szerda esti rendezvényen Borhy László, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora beszédében hangsúlyozta, hogy a BEAC a hazai versenysport meghatározó része, és fennállása óta a magyar sportnak hat olimpiai, több világ- és Európa-bajnokot, valamint több száz országos bajnokot adott.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár köszöntőjében többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy az 1898. november 5-én alakult klub elnökeinek sora Eötvös Loránddal kezdődött. A sportvezető kiemelte, a BEAC-nak olyan olimpiai aranyérmes sportolói voltak, mint a sportlövő Prokopp Sándor vagy az úszó Csik Ferenc, s ugyancsak a klubban sportolt Asbóth József, a magyar tenisz első Grand Slam-bajnoka is. Az államtitkár a jelenről szólva pozitívumként említette meg, hogy az egyetemi klub fiatalos, lendületes, a kor követelményeihez kiválóan alkalmazkodó struktúrát hozott létre.

Szabó László, a klub alelnöke kiemelte: fontos, hogy őrizzék és ápolják a hagyományokat. Hozzátette: a BEAC színeiben jelenleg 18 sportágban 5200-an sportolnak, akik igazi sportközösséget alkotnak.

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes arra emlékeztetett, hogy a gazdag múlttal és jelennel rendelkező klub a főváros támogatásával 1901 szeptemberében nyitotta meg első, Mező utcai sporttelepét.

Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere arról beszélt, hogy az idén egyéves eseménysorozattal elevenítették fel azt, ami már feledésbe merült. Hangsúlyozta hogy Újbuda fejlődése egybenőtt a BEAC fejlődésével, amely szerves része a XI. került sportéletének.

Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi-főiskolai Sportszövetség elnöke azt emelte ki, hogy a BEAC a MAFC után a másodikként alapított magyar egyetemi sportegyesület. Hozzáfűzte: a sport az egyetemi nevelés egyik fontos része, karakternevelő hatása van, együttműködésre tanít, és a tudományban való előrejutást is segíti.  

A közgyűlés keretében adták át a BEAC örökös bajnoka kitüntetéseket, melyeket Hámori Jenő, az 1956-os melbourne-i olimpiai bajnok kardcsapatának tagja, a klub utolsó élő ötkarikás bajnoka; Győrffy Dóra Európa-bajnoki ezüstérmes magyar csúcstartó magasugró; Nagy Zsuzsa olimpiai negyedik síkfutó, Szepesi Ádám  olimpiai ötödik magasugró, valamint Hegedüs András és Hegedüs Ágnes világbajnoki bronz-, illetve ezüstérmes tájfutók vehettek át Szabó Tündétől.

Az Év sportolója Németh Angéla díjat a maratonfutó magyar bajnok Csere Gáspár vehette át.

A program zárásaként megkoszorúzták a BEAC elnökeinek emlékére állított emléktáblát.

MTI

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések