A török elnök október 8-án és 9-én tartózkodik majd Budapesten, hogy találkozzon Orbán Viktor miniszterelnökkel. Emellett látogatásán egyeztet majd Kövér László házelnökkel, valamint Áder János köztársasági elnökkel – írja a Hürriye nyomán a Napi.hu.
A megbeszéléseken szóba kerülő témákról csak sejtelmesen nyilatkozott közleményében az ankarai elnök hivatala: szóba kerülnek majd politikai, gazdasági és biztonságpolitikai kérdések. Emellett tárgyalnak a két országot érintő régiós és nemzetközi ügyekről is, melyek között napirenden van Törökország uniós csatlakozása, valamint a közös fellépés az illegális bevándorlás és a terrorizmus ellen.
Orbán Viktor miniszterelnök és az idei alkotmányozási referendumon szinte teljhatalmat szerző Erdogan jó barátok. A magyar kormányfő nem egyszer nyilatkozott elismerően a vállaltan illiberális török elnökről, akit sokszor példaként emleget. Idei Tusványoson mondott beszédében is kiált Erdogan mellett, azt mondta, “lehet bírálni Erdogan rendszerét, de nekünk jó a stabilitás”.
Megerősítették azt a korábbi sajtóértesülést is, hogy Erdogan látogatást tesz egy üzleti fórumon, valamint részt vesz a felújított budai Gül Baba türbe átadó ceremóniáján is. Később meglátogat egy I. világháborús katonai hadi sírkertet is.
Arról a lap nem ír, de magyarországi hírek szerint Erdogan budapesti látogatásán szóba kerülhet, hogy a Szigetvárhoz közeli Szulimán település határában feltártak egy dzsámit, ami nagy valószínűséggel I. Szulejmán belső szerveit rejti.
0 Megjegyzések