A dán Caroline Wozniacki, a német Angelique Kerber és a cseh Petra Kvitova is könnyedén nyerte első meccsét a vuhani keménypályás női tenisztorna második körében.
A második kiemelt Wozniacki csaknem másfél óra alatt, két szettben, 6:4, 6:1 arányban győzte le a kvalifikációból főtáblára jutó svéd Rebecca Petersont.
A harmadik helyen rangsorolt, wimbledoni bajnok Kerbernek mindössze 53 percre volt szüksége a győzelemre az amerikai Madison Keys ellen, aki a második játszmában 6:0, 4:1-es állásnál feladta a mérkőzést.
Az ötödik kiemelt Kvitova is viszonylag könnyedén 6:3, 6:4 arányban győzte le Aleksandra Krunicot.
A nap folyamán később még pályára lép a verseny első kiemeltje, a világelső Simona Halep, aki a világranglistán 31-ik helyezett szlovák Dominika Cibulkovával csap majd össze. Kettejük eddigi hat mérkőzéséből négyet Cibulkova nyert meg.
0 Megjegyzések