Hirdessen itt

Romokban az ellenzék – A fővárosban is fölényben a Fidesz

Nem változott érdemben a pártok támogatottsága az egy hónappal ezelőtti helyzethez képest – derül ki a Nézőpont Intézet legfrissebb felméréséből, amelyet a Magyar Idők számára készítettek. Az adatok szerint az LMP éppen csak hogy bejutna a parlamentbe, míg az MSZP–Párbeszéd, valamint a Momentum nem érné el a tíz-, valamint az ötszázalékos küszöböt.
A teljes választókorú magyar népesség 41 százaléka a Fidesz–KDNP szimpatizánsa – derül ki a Nézőpont Intézetnek a Magyar Idők számára készített kutatásából.

Míg a kormánypártok az áprilisi választás óta magabiztosan tartják előnyüket, addig az ellenzék tagjai nem voltak képesek érdemben változtatni a pozíciójukon.

Országos szinten még mindig a Jobbik a második, a Sneider Tamás vezette párt 10 százalékon áll, míg a szocialisták és a Párbeszéd által létrehozott szövetség 6 százalékos támogatást tudhat a magáénak. Hazánk teljes felnőtt lakosságának körében a DK 4 százalékon áll, a botrányoktól hangos LMP 3 százalékos támogatást élvez.

A törvényhozásba be nem jutott politikai erők közül a Momentum 2, a Kétfarkú Kutya párt és a Mi Hazánk egy-egy százalékos bázissal bír.

A legvalószínűbb választási eredmény szerint a Fidesz–KDNP 54, a Jobbik 17, az LMP 5, a DK pedig 7 százalékos eredményt érne el. Az MSZP–Párbeszéd szövetség 9 százaléka nem lenne elegendő a parlamentbe kerüléshez, csakúgy, mint a Mi Hazánk 1, a Momentum 4 és a Kétfarkú Kutya párt 2 százalékos eredménye.

A Publicus mérései ezzel szemben azt állítják, hogy sem az LMP, sem a Gyurcsány Ferenc vezette DK nem jutna be a törvényhozásba. További érdekesség, hogy a Publicus szerint az LMP szavazói inkább balra húznának, nemúgy, mint Keresztes Lóránt társelnök, aki adott esetben a Jobbikkal is együttműködne.

A Závecz Research friss kutatásában az elemzők arra jutnak, hogy az MSZP–Párbeszéd bekerülne a parlamentbe – igaz, éppen csak 10 százalékkal –, míg a Nézőpont számaihoz képest 3 százalékkal mérték alul a Jobbikot a biztos pártválasztók körében.
További érdekesség, hogy a Nézőpont Intézet kutatása alapján nincs olyan demográfiai csoport, amelynek egyharmada ne lenne fideszes, míg az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik népszerűsége haladja meg néhol a 10 százalékot, de a 60 év felettiek között például ők is csak 5 százalékon állnak.

A férfiak között 10, a nők körében pedig 17 százalékpont a kormánypártok előnye az ellenzék egészével szemben. A különböző korosztályokat tekintve a legfiatalabb, 18–29 éveseket magába foglaló korcsoportban a legkisebb (7 százalékpont) a különbség a Fidesz–KDNP és az ellenzék között, a 60 éven felülieknél már jelentős, 16 százalékpontos a kormánypárti fölény. Ez alapján egyértelműen kijelenthető, hogy a Fidesz az egyetlen néppárt Magyarországon – állítja a kutatás.

Szintén rossz hír az ellenzéknek, hogy a teljes baloldali táborral szimpatizálók mérete már 6 százalékponttal elmarad a kormánypártok támogatottságától a fővárosban – áll a Magyar Idők számára készített kutatásban.

(Forrás: www.echotv.hu)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések