Lehet, hogy az Európai Parlament szerdai szavazásával – amelyben kezdeményezte az uniós eljárás elindítását a magyar kormány ellen a demokrácia rendszerszintű leépítése miatt – sarokba állította Orbán Viktor miniszterelnököt, ám téved, aki az hiszi, hogy ezzel le is győzték.
Orbán Viktornak, Magyarország miniszterelnökének igen rossz napja volt szerdán – vagy mégsem? Ezzel a kérdéssel indítja az Európai Parlament (EP) szavazását értékelő cikkét a Financial Times (FT). A parlament kétharmados többséggel úgy döntött, hogy elindítja Magyarország ellen az EU alapszerződésének 7. cikkelye szerinti eljárást a demokrácia és a jog uralmának szisztematikus leépítése miatt. A procedúra végén elvehetik az ország szavazási jogát az uniós testületekben.
Mi sérült igazán?
Ugyanakkor az FT szerkesztőinek értékelése szerint inkább Orbán Viktor büszkeségén esett sérelem, mint hogy a pozíciója gyengült volna. Nem arra alapozzák ezt, hogy várhatóan nem követik tényleges EU-s szankciók az eljárást. Senki sem számol azzal, hogy elvehetik Magyarország szavazási jogát, mert nem lesz meg az ehhez szükséges egyhangú döntés az Európai Tanácsban – a lengyel kormány máris jelezte, hogy ez ellen szavazna.
Ez a veszély tehát távoli, már csak azért is mert erős gyomorral kellene rendelkezniük a tagállamok állam- és kormányfőinek, hogy egyiküket – és vele az illető vezető országát – kirekesszék az európai államok közösségéből – vélik az FT szerkesztői. És ugyanez a helyzet a Fidesz kizárásával az EPP-ből.
Ha Orbán Viktor politikai ellenfelei meg is próbálkoznának ezzel, a folyamat hosszú, legalább hét különböző pártnak öt különböző országból kellene kezdeményeznie és rá kellene bólintania a pártcsalád vezetőségének is. Emellett egy dolog, hogy sokan a Fidesz politikája ellen szavaztak a szerdai voksoláson, a másik, hogy támogatnák-e a kizárással járó felfordulást az EPP-ben a 2019. májusi európai parlamenti választás előtt.
Egy időre
Orbán Viktort egy időre sarokba állították európai politikai családjában – folytatódik az FT cikke. Messze nincs jó baráti viszonyban olyan politikus kollégáival, mint Angela Merkel német kancellár vagy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke, az EPP két kiemelkedő vezetője. Ebből fakadóan azonban ha a Fidesz elhagyná a pártcsaládot, azzal nem veszítene számára kulcsfontosságú személyes támogatót.
Így aztán az FT értékelése szerint valószínűbb, hogy magától kiugrana, azaz kiléptetné a Fideszt, ha úgy értékelné, hogy az EPP-tagság már nem fontos a számára. Az egyik lehetséges alternatíva ezzel szemben, egy illiberális csoport létrehozása az osztrák Szabadságpárttal, az olasz Ligával és másokkal együtt, amivel nem kizárt, hogy a legerősebb frakcióvá válna a májusi EP választások után. Emellett a magyar vezető kihasználhatja az EU-n belüli törésvonalakat arra, hogy még inkább a bevándorláspárti uniós elit ellenfeleként tálalja magát hazája belpolitikájában.
Kevesebb mint fél éve ezzel nyerte meg nagy fölénnyel a magyarországi parlamenti választásokat. Egy szó mint száz az FT cikke szerint az EP jelenlegi vezetése csatát nyert Orbán Viktorral szemben, ám messze nem győzték le. Sőt, most úgy tűnik a háborút Orbán nyeri meg májusban.
0 Megjegyzések