Selena Gomez legfrissebb Instagram-posztjában arról beszél, hogy most szüksége van egy kis szünetre, így egy időre kivonja magát a forgalomból, legalábbis ami a közösségi médiát illeti.
Azt nem tudjuk pontosan, mi állhat a színész-énekesnő döntésének hátterében, de jó eséllyel a néhány nappal ezelőtt kiposztolt, majd letörölt fotója lehet a ludas, ami miatt több negatív kritika is érte a fiatal szépséget. Talán éppen ezért döntött Selena most a digitális-detox mellett, legalábbis a képe alá írt szöveg elég sokat sejtető:
„Egy kis közösségimédia-szünet. Megint. Bármennyire is hálás vagyok a figyelemért, amit a közösségi média szentel nekünk” – mondta Selena, aki ugyanennyire tud annak örülni, ha egy kicsit kimaradhat ezekből, hogy így szusszanhasson egyet. „Kedvességből és bátorításból ezt javaslom mindenkinek, ugyanis a negatív megjegyzések bárki érzéseit bántják. Ez nyilvánvaló” – írta legfrissebb fotójához.
A kérdéses, mélyen dekoltált kép itt még megtalálható:
0 Megjegyzések