Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Horvátország megcsinálta, összejött az álomelődöntő Anglia ellen

Az első félidőben rögtön a kezdés után nagy iramú, lüktető volt a játék, amelyben a horvátok kezdeményeztek, míg az oroszok pár húzásból igyekeztek gyors kontrát vezetni. A házigazdák a korábbi mérkőzéseikhez hasonlóan mezőnyben ezúttal is rengeteget dolgoztak, viszont most – ellentétben az Uruguay és a Spanyolország elleni találkozóval – a papíron sokkal erősebb rivális ellen is támadó szellemben kezdtek.
Az intenzív letámadó felfogásnak, valamint a vállalkozó kedvnek volt köszönhető, hogy Cserisev találatával vezetéshez jutottak az oroszok. A horvátokat megzavarta, hogy mezőnyfölényük ellenére hátrányba kerültek. Két védőjük kapott sárga lapot, pedig nyolc olyan játékosuk volt, akit sárga lapok miatti eltiltás fenyegetett a találkozó előtt.

A horvátok azonban így is nyugodtan mehettek pihenőre: Mandzukic helyzetfelismerése és Kramaric helyezkedése egyenlítést ért még a szünet előtt.

A második játékrész elején lassabb volt az iram, de a sportszerű játék, a magas színvonal és a horvát mezőnyfölény továbbra is megmaradt. Az oroszok ekkor behúzódtak a térfelükre, az ellenfélnek így több lehetősége és helyzete adódott, a legnagyobb a 60. percben, amikor Perisic 8 méterről a kapufát találta el, majd a labda elgurult keresztben a gólvonal előtt. A 75. perc után az oroszok tízperces rohamra indultak, amelyben ismét nyílt volt a játék, de utána megint beszorultak. Viszont megőrizték a kapujukat az újabb góltól, és jöhetett a hosszabbítás.

A ráadás első félidejében a horvátok megszerezték a vezetést. Az együttes mezőnyfölényben játszott ugyan, de helyzetet nem tudott kialakítani, találatát szöglet előzte meg. A hátrányban lévő házigazda azonban meg tudott újulni, és egy szabadrúgás utáni fejessel egyenlített.

A nyolcaddöntőben az oroszok és a horvátok is 1-1-re végeztek, és miután a ráadásban sem bírtak riválisaikkal, végül a tizenegyespárbaj hozta meg a döntést. Ezúttal is ez döntött, a horvátok javára.

Eredmény – vb-negyeddöntő

Horvátország-Oroszország 2-2 (1-1, 1-1, 2-1), tizenegyesekkel: 4-3
Szocsi, 44 287 néző, v.: Sandro Ricci (brazil)

Horvátország: Danijel Subasic – Sime Vrsaljko (Vedran Corluka, 97.), Dejan Lovren, Domagoj Vida, Ivan Strinic (Josip Pivaric, 74.) – Ivan Rakitic, Luka Modric – Ante Rebic, Andrej Kramaric (Mateo Kovacic, 88.), Ivan Perisic (Marcelo Brozovic, 63.) – Mario Mandzukic

Oroszország: Igor Akinfejev – Mario Fernandes, Ilja Kutepov, Szergej Ignasevics, Fjodor Kudrjasov – Alekszandr Szamedov (Alekszandr Erohin, 54.), Roman Zobnyin, Daler Kuzjajev, Gyenyisz Cserisev (Fjodor Szmolov, 67.) – Artyom Dzjuba (Jurij Gazinszkij, 79.), Alekszandr Golovin (Alan Dzagojev, 102.)

gólszerzők: Kramaric (39.), Vida (101.), illetve Cserisev (31.), Fernandes (115.)
sárga lap: Lovren (35.), Strinic (38.), Vida (103.), Pivaric (112.) illetve Gazinszkij (109.)

Az elődöntő párosításai tehát a következőek: Franciaorsz-Belgium (július 10.), illetve Horvátország-Anglia (július 11.).


22:55

Horvátország megúszta, drámai tizenegyesekkel jutottak az elődöntőbe

Oroszország a meccs elején nekiesett a horvátoknak, az első félidőben kiváló focit és két gólt láthattunk. A második játékrészben visszaesett a színvonal, inkább a küzdős játék dominált, a csapatok nem is bírtak egymással, így ahogy a nyolcaddöntőben, úgy most is hosszabbítást játszott a két válogatott – csak most egymás ellen.
A hosszabbításban először Horvátország villant meg, Vida fejesével úgy tűnt, hogy eldőlt a meccs, ám a 115. percben jött a dráma, és Fernandes kiegyenlített.
A tizenegyeseknél a horvátok higgadtabbak voltak, és ismét Ivan Rakiticnek kellett eldöntenie a továbbjutás kérdését. Horvátország 1998 után újra elődöntős, a legjobb négy között Anglia ellen játszhatnak majd július 11-én, szerdán.

A tizenegyesek:


Video Player
00:00
00:53
Horvát büntető

Ivan Rakitic döntheti el

A Barcelona játékosa higgadt maradt, Horvátország ott van az elődöntőben.
Orosz büntető

Kuziajev?

Az orosz játékos belőtte, így az utolsó horvát rúgón múlik minden.
Horvát büntető

Vidán a világ szeme

Ő pedig nem remegett meg, óriási a nyomás az oroszokon.
Orosz büntető

Ignasevics is odaáll

Ő simán berúgta.
Horvát büntető

Luka Modric lő...

… és óriási mákkal, Akinfejevet és a kapufát érintve, de bemegy.
Orosz büntető

Fernandes jön

A védő csúnyán mellé lövi, hihetetlen hiba.
Horvát büntető

Mateo Kovacic?

Hibázik, Akinfejev véd, marad az 1-1.
Orosz büntető

Dzagojev érkezik

Az ugyancsak csereként beszálló támadó magabiztos, 1-1.
Horvát büntető

Brozovic a horvátoknál

Belövi.
Orosz büntető

Szmolov jön az oroszoknál

Az első orosz lövő hibázik, Subasic véd!
Büntetők

Az oroszok kezdenek

Szmolov kezd.
Hosszabbítás, 30. perc

Vége, tizenegyesek jönnek

Oroszország és Horvátország is büntetőkkel jutott a legjobb nyolc között. Most valaki büntetőkkel fog a legjobb négy közé jutni.
Hosszabbítás, 25. perc

Jött a dráma, a 115. percben kiegyenlít Oroszország

Szabadrúgást kapott Oroszország 25 méterrel a kaputól, Fernandes pedig hibátlan mozdulattal fejelte be az ívelést. 2-2, döbbenetes dráma Szocsiban!
Video Player
00:00
00:12
Hosszabbítás, 20. perc

Rossz hír az oroszoknak

A horvátok újult erővel kontráznak, alig-alig van a horvát térfélen a labda, így viszont nehéz lesz gólt lőni, kiegyenlíteni.
Hosszabbítás, 16. perc

Na, akkor az utolsó 15 perc jön

A ráadás második részét Horvátország kezdte. Oroszországnak 15 perce van, hogy kiegyenlítsen.
Hosszabbítás, 15. perc

Vége a hosszabbítás első félidejének

Horvátország előnyből várhatja a ráadás második 15 percét.
Hosszabbítás, 11. perc

Nem bírták ki az oroszok, Corluka gólja elődöntőt érhet a horvátoknak

Modric szögletére a védő Vida érkezett jó ütemben, a fejesébe az imént csereként beálló Corluka ért bele, így Horvátország megszerezte a vezetést 20 perccel a meccs vége előtt. #nyerőcsre
Video Player
00:00
00:30
Hosszabbítás, 10. perc

Olyan sok van még

Kezd nagyon langyos lenni a meccs, olyan, mintha a csapatok már inkább tizenegyeseket rúgnának.
Hosszabbítás, 7. perc

Már minden fáj

Egyre nehezbben bírják a horvátok, fáradnak Modricék, Vrsaljkót le is kell cserélni, mert megsérült.
Hosszabbítás, 1. perc

Ráadás

A hosszabbítást Oroszország kezdi, a horvát kapust végül nem kellett lecserélni, folytatja.
95. perc

Ennyi, hosszabbítás!

A csapatok nem bírtak egymással, 2×15 perces hosszabbítás következik.
90. perc

Megsérülhetett a horvát kapus

Subasic a hajlítójához kapott, majd a földet verte, de tudja folytatni. Horvátország kihasználta a három cseréjét, így csak az esetleges hosszabbításban cserélhetnék le. Dráma.
85. perc

Hősies oroszok

Ugyanazt a hősies védekezést hozza Oroszország, mint a nyolcaddöntőben a spanyolok ellen. Az egyetlen különbség, hogy néha van még erejük kontrázni.


75. perc

15 perc van hátra?

Egyelőre úgy néz ki, hosszabbítás lesz, a horvátok nem bírnak a hátul jól záró oroszokkal. Folyamatosan támadnak, de nem, nem és nem jön össze a gól.
67. perc

Cserélnek az oroszok, lemegy a gólszerző

Cserisev helyére Szmolov érkezik az orosz válogatottban.
62. perc

Majdnem fordított Horvátország

Perisic kavart az orosz tizenhatoson belül, jó ütemben lőtte el a hosszúra a labdát, ám a kapufa végül megmentette Oroszországot.

Video Player
00:00
00:30
57. perc

Egyértelmű horvát-fölény

Az oroszok a labdát is alig tudják megtartani, a kontráik pedig nem annyira veszélyesek, mint az első félidőben. Közben a horvátoktól is hiányzik a plusz, Oroszország ahogy a nyolcaddöntőben, úgy most is nagyon szépen tömörül a tizenhatos elé.
50. perc

Nagyon bekezdtek a horvátok

A horvát válogatott nagyon nyom, nagy tempóban kezdték a második játékrészt. Oroszország még nem nagyon volt a másik térfélen, úgy látszik, a szünet a horvátokkal tett jót.
46. perc

Oroszország kezdi a második félidőt

Csere nem volt a félidőben.
Félidő

Huh, szusszanjunk

Óriási tempóban játszanak a felek, a vb egyik legjobb meccsét játszuk, noha igazából két igazán nagy megmozdulást (a két gólt) tudjuk csupán feljegyezni. A 15 perces szünetre mindenkinek szüksége lehet, de nem megyünk messze, a második 45 percben is hasonló játékra számíthatunk.
40. perc

Azonnal válaszolnak az orosz gólra a horvátok

Egy nagyon szép kontra végén Mandzukic centerez a Hoffenheim támadójához, Kramarichoz, aki nem hibázott négy méterről, kiegyenlít Horvátország.
Video Player
00:00
00:08
31. perc

Cserisev a semmiből lő bombagólt Horvátországnak

Épp azon méláztunk, hogy jó a meccs, de nincs helyzet erre egy perccel később Cserisev egy gyönyörű akció közben 25 méterről ragaszt óriási gólt a horvát kapuba, vezet Oroszország.
Video Player
00:00
00:12
30. perc

Azért most már lehetne egy helyzet is

Eddig végig arról írtunk, milyen jó a meccs, és ez nem változott, ám hiányoznak a helyzetek. Egyik csapat sem tudott még eljutni a kapuig úgy igazán, hogy abból bármilyen veszély kerekedjen.
20. perc

Aki nem nézi a meccset

ha van rá lehetősége, kapcsolja be a tévét, megéri. Nincsenek még nagy helyzetek, de nagyon parázs a hangulat, rendkívül jó focit látunk.
10. perc

Egy perc nyugalom nincs

Horvátország kezdi dominálni a meccset, a játék inkább az orosz térfélen tart, a bátor orosz kezdés lehet, hogy csak eddig tartott.
8. perc

Lüktet a meccs

A kezdeti sokkot kiheverte Horvátország és már Mandzukicék is veszélyeztettek, Akinfejevnek kellett a helyén lennie. Eddig döbbenetesen élvezetes a mérkőzés.
5. perc

Meglepően jó a tempó

Az oroszok valósággal nekiestek a horvátoknak, agresszívak, bátrak a házigazdák.
1. perc

Kezdünk

A horvátok kezdik a meccset.
19:59

Mezek

Az oroszok pirosban, Horvátország feketében lép pályára.
19:48

Van egyáltalán esélye az oroszoknak?

Általános vélemény, hogy a negyeddöntő esélyese Horvátország. Mi megnéztük, hogy ha ez még igaz is, miben bízhatnak az oroszok. Spoiler alert: egy brazil védőben.


19:46

Házigazdaként jó ómen a negyeddöntőben játszani

1998 óta, ha egy házigazda eljut a világbajnoki negyeddöntőig, tovább is jut. Így volt ezzel 1998-ban Franciaország, 2002-ben Dél-Korea, 2006-ban Németország, 2014-ben pedig Brazília.
19:40

Kis érdekességként 2.0

Az orosz válogatott jelenlegi nevén az idei vébéig nem jutott túl még a csoportkörön sem. Szovjetunióként 1966-ban, Angliában meneteltek egészen a negyedik helyig.
19:38

Kis érdekességként

A független Horvátország története során egyszer, 1998-ban, Franciaországban járt világbajnoki elődöntőben. Akkor végül ott kikaptak, ám a bronzmeccset behúzták Davor Sukerék.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések