A találkozó kockázatmentes játékkal és halvány angol mezőnyfölénnyel indult, a közepes iram mellett egyik kapu sem forgott veszélyben. A 19. percig kellett várni az első próbálkozásra, Harry Kane 20 méterről kevéssel lőtt a kapu mellé.
A 30. percben Harry Maguire érkezett kiválóan egy szögletnél és először volt eredményes a válogatottban, de a hátrányba került svédek így sem gyorsítottak a tempójukon. Támadójátékuk többnyire kimerült a két csatárra felívelt labdákban, amit az angol védelem könnyedén hatástalanított. A szünethez közeledve Raheem Sterling előtt adódott két óriási lehetőség, de mindkét ziccerét elrontotta, igaz, az elsőt követően végül les miatt a svédek jöhettek szabadrúgással.
Összefoglaló:
A fordulás után azonnal veszélyeztettek a svédek, Berg bal alsó sarokba tartó fejesét vetődve tolta ki Jordan Pickford, de mielőtt Svédország komoly nyomást gyakorolt volna az angolokra, Dele Alli egy fejessel az 59. percben eldöntötte a meccset.
Gareth Southgate csapata a moszkvai elődöntőben az Oroszország-Horvátország párharc továbbjutójával mérkőzik majd július 11-én.
Eredmény – vb-negyeddöntő
Anglia-Svédország 2-0 (1-0)
Szamara, 39 995 néző, v.: Björn Kuipers (holland)
Anglia: Jordan Pickford – Kyle Walker, John Stones, Harry Maguire, Ashley Young – Kieran Trippier, Jesse Lingard, Jordan Henderson (Eric Dier, 85.), Dele Alli (Fabian Delph, 76.) – Raheem Sterling (Marcus Rashford, 91.), Harry Kane
Svédország: Robin Olsen – Emil Krafth (Pontus Jansson, 85.), Victor Lindelöf, Andreas Granqvist, Ludwig Augustinsson – Viktor Claesson, Sebastian Larsson, Albin Ekdal, Emil Forsberg (Martin Olsson, 65.) – Marcus Berg, Ola Toivonen (John Guidetti, 65.)
gólszerzők: Maguire (30.), Alli (59.)
sárga lap: Maguire (87.), illetve Guidetti (88.), Larsson (94.)
95. perc
Tükörsima meccsen jutott vb-elődöntőbe Anglia
Az angol válogatott néhány perc jó focival és egy kiváló kapus, Jordan Pickford segítségével könnyedén lépett át a meccs előtt félelmetesebbnek tűnő Svédországon a vb-negyeddöntőben, így 1966 és 1990 után harmadjára lesznek ott a világ legjobb négy csapata között.
Az első félidőben harminc percig nem történt semmi izgalom, majd egy szögletet Harry Maguire bólintotta a kapuba. A második 45 percet a svédek kezdték jobban, ám gólt nem sikerült szerezniük a fentebb említett Pickford bravúrjai miatt, sőt hamar jött Dele Alli, aki a meccs vége előtt 30 perccel eldöntötte a továbbjutást.
Angliában továbbra is reménykedhetnek, hogy 1966 után ismét megnyerik a világbajnokságot. A következő körben a Horvátország-Oroszország meccs győztese következik számukra.
85. perc
Öt perc van hátra
Nem szakítják meg magukat a csapatok, ez a meccs már eldőlt. Néhány perc és 1966, illetve 1990 után harmadszor lesz ott Anglia a világ legjobb négy csapata között.
17:39
Ki csinálta jobban? Jordan Pickford, vagy Gandalf?
17:37
Fiatalság
Azzal, hogy Alli 22 évesen és 87 naposan gólt lőtt a világbajnokságon, Anglia történetének második legfiatalabb gólszerzője lett a tornák történetében. Csak Michael Owen előzi meg, aki az 1998-as vébén 18 évesen és 190 naposan köszönt be Románia ellen.
76. perc
Az angolok is cserélnek
Dele Alli helyét Delph veszi át az utolsó negyedóra előtt.
72. perc
Pickford lehet a vb legjobb kapusa
Az angol kapus ismét óriásit védett: Berg fordult rá 10 méterről, de a léc alól ki tudta tolni a ma is parádézó Pickford. A vb legjobbja?
65. perc
Kettőscsere
A svédek még megpróbálják: Toivonen helyett Guidetti, Forsberg helyett Olsson érkezik.
58. perc
Dele Alli a négy közé lőhette Angliát
Nagyon szép akciót vitt Anglia, a végén Lingard kiváló beadását a Tottenham Hotspur sztárja, Dele Alli fejeli négy méterről kapuba. Eldőlt. Eldőlt?
52. perc
Tempó
A svédek tényleg kapcsoltak, folyamatosan az angol térfélen adogatnak. Angliának most nincs momentuma, inkább visszahúzódtak a tizenhatos elé. Most már kezd úgy kinézni a meccs, mintha egy vb-negyeddöntőt látnánk.
47. perc
Pickford megmenti Angliát
Berg fejelt kapura, viszont Pickford leért a sarokra és óriásit védett. Úgy látszik, Svédország élénkebben kezdi a játékrészt.
17:05
Az angol magabiztosság szintet lépett
“It’s coming home”, vagyis hazatér. Ezt éneklik az angolok a vébén. Svédországgal pedig egy twitterező szerint csak azért találkoznak, hogy az IKEA-ból megvegyék a szekrényt, amibe a vb-serleg kerül.
46. perc
Kezdődik a második félidő
Anglia kezdi a második játékrészt.
Félidő
Nehéz legyőzni az angolokat, ha vezetnek
Anglia története során 22 meccsen ment vezetéssel pihenni a félidőre, és csak egyetlen alkalommal vesztettek végül – az 1970-es vb-negyeddöntőben az NSZK ellen. Amúgy 17 győzelem és négy döntetlen a mérleg.
Félidő
Ebben ennyi volt
Vége az első 45 percnek, hát, hát. 40 percig nagyjából semmi nem történt a gólon kívül, az utolsó pillanatokban viszont eldönthette volna Raheem Sterling a meccset. Nem tette, (papíron) izgalmas folytatás vár ránk.
44. perc
Tovább él a Sterling-átok
Óriási lest enged el a játékvezető, Sterling mehet egy az egyben a kapussal, de ismét hibázik a Manchester City támadója. A 23 éves játékos 41 meccsen kettő góltja van az angol válogatottban.
Frissítés: mire leírjuk, még egy helyzetet elpuskázott.
16:43
Pontrúgás-királyok
Az angol válogatott 10 góljából 8 pontrúgás után született a 2018-as világbajnokságon.
40. perc
Egy gól és más semmi
Hiába lőtt gólt Anglia, a svédek nem tudtak azonnal tempót váltani, az angoloknak meg természetsen kényelmes az 1-0. Reméljük, ha a félidő végéig nem is, a második játékrészben megkapjuk majd az őszinte focit Svédországtól.
31. perc
Maguire fejesével vezet Anglia Svédország ellen
Szöglethez jut Anglia, és ahogy a vébén megtörtént már Stonesszal, ismét egy védő, most Maguire érkezik jó ütemben – Anglia vezet. #itscominghome
30. perc
Nincs nagy izgalom
25. perc
A meccs eddigi összefoglalója:
Az angoloknál valahogy így mehet a párbeszéd meccs közben: Nem, te add be/ Nem, te add be/ Add be inkább te!
és tényleg, sokat passzolnak a játékosok, keresik a lehetőséget az ívelésre, de középen még nem jutott el Kane-hez a labda.
20. perc
Megvan az első nagyobb helyzet
Harry Kane 25 méterről lőtt laposan, a svéd kapus már verve volt, de labda elsuhant a kapufa mellett. Közel volt.
15. perc
Nincs még momentuma az angoloknak
Ahogy vártuk, rendkívül jól zár a svéd védelem, viszont támadásban is meg-megmutatják magukat: lövésük, veszélyes kontrájuk is volt már.
16:13
Kane dönt majd?
Az angol válogatott csapatkapitánya, Harry Kane eddig mindig gólt lőtt, amikor ő vezette a csapatot a soros mérkőzésen. A mérleg nyolc mérkőzésen 12 gól.
10. perc
Egy-egy hiba dönthet
Egy svéd hibát már fel is jegyezhettünk, Dele Alli szerzett labdát 25 méterre a kaputól, a kiugratása viszont pontatlan volt. Ha ez nem is jött be, ebben, vagyis az esetleges remegő svéd lábakban, bízhatnak az angolok.
5. perc
Amire számítottunk
A svédek átadják a területet Angliának, és inkább a kontrákra építenek. Ismerkednek a csapatok, nincsenek még nagy ütközések, nincs nagy tempó. Ez azért változni fog.
1. perc
Kezdünk
A vb-negyeddöntőt Svédország kezdi.
15:58
Mezek
Svédország a szokásos sárga szerelésben, Anglia pirosban játszik ma.
15:49
Egy kis statisztika
Ez lesz a 25. Svédország-Anglia a történelemben: Nyolc angol-győzelem, kilenc döntetlen és hét svéd-siker a mérleg.
15:45
Nem nagyon tudtak pihenni a svédek
Valamiért – tuti, hogy teljesen véletlenül – megszólalt reggel a svéd válogatott hoteljében a tűzriasztó. Mik vannak?! :)
15:39
Nem lesz ez könnyű meccs az angoloknak
Sokan már előre temetik Svédországot, de mi leírtuk, miért nem lesz könnyű dolga Angliának a negyeddöntőben.
Az angolok is készülnek...
15:32
A svédek is készülnek már...
15:30
0 Megjegyzések