Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Elfogták a férfit, aki több gépkocsit is feltört Szolnokon

A rendőrök elfogták azt a zagyvarékasi férfit, aki több gépkocsi feltörésért is felelős Szolnokon.
Egy ismeretlen férfi 2018. július 26-án 0 óra 10 perc körül Szolnokon egy parkoló gépkocsit próbált meg feltörni. Csavarhúzóval kifeszítette a jármű ajtajának gumiszigetelését, benyomta az ablakot, hogy bejusson az utastérbe. A járókelők megzavarták, így sietősen távozott.

A gyors bejelentésnek köszönhetően a járőrök még a helyszín közelében elfogták a 26 éves férfit. A szolnoki rendőrök lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki D. Tibort.

A nyomozók a beszerzett adatok és információk alapján megállapították, hogy a zagyvarékasi lakos korábban is követett el hasonló jellegű bűncselekményeket a településen. Jellemzően autósrádiókat, rádiómagnókat lopott ki a gépkocsikból, amelyek egy részét a rendőrök meg is találták és lefoglalták – közölte hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések