Óriási tétje van egy népszavazásnak, amit június 10-én tartanak Svájcban. Egy civil szervezet, a Monetáris Modernizáció (MoMo) kezdeményezése arról szavaztatja meg a polgárokat, hogy ezentúl csak a jegybanknak legyen joga pénzt teremteni az országban.
Ez azt jelenti, hogy ha a többség egyetért a javaslattal, akkor a svájci bankoknak ezentúl minden egyes hitelszerződés mögé oda kell majd tenniük a konkrét összeget, vagyis teljesen átalakul a hitelezés jelenlegi gyakorlata – írja a g7/24.hu.
Ha a népszavazás sikeres lesz és más országok is követik, az teljesen átformálhatja a világ jelenlegi pénzügyi rendszereit.
Tabudöntő népszavazással állítanák fejre a teljes pénzügyi rendszert
A nyugati kapitalizmus egyik tabutémáját, a kereskedelmi bankok pénzteremtési jogát feszegeti az a népszavazás, amelyet június 10-én tartanak Svájcban. A Vollgeld nevű kezdeményezés a “szuverén pénz” bevezetésével elvenné a pénzteremtés jogát a bankoktól, és kizárólag a jegybank kezében hagyná meg azt. A példátlan lépés a pénzügyi rendszer működési logikáját és a monetáris politika játékszabályait is alapjaiban írná át, nem véletlenül ellenzi szinte a teljes svájci politikai elit. A piacok szerencséjére egyelőre a szavazók jelentős többsége is, pedig nem tisztán “pénzügyi ezotériáról” van szó.
Te is rosszul tudtad?
Az emberek jó része szerte a világon, így Magyarországon is abban a hiszemben él, hogy kizárólag a jegybank(ok) által teremtett pénzt használjuk, ezt dobálják ide-oda a gazdaság és a társadalom szereplői között a kereskedelmi bankok. Mindig csak az a pénzmennyiség kerül használatba egy országban (már ami a helyi pénznemet illeti), amelyet maga a központi bank hozott létre, legyen az készpénz vagy digitális pénz. Az elterjedt sejtés szerint így a jegybank arra is képes, hogy a pénzmennyiség közvetlen csökkentésén vagy növelésén keresztül avatkozzon be az infláció alakulásába, a gazdaság működésébe. Hasonlóan, ahogy az alapkamaton keresztül a kamatok felett is viszonylag jó hatékonysággal rendelkezni tud.
Ez azonban tévhit: a gazdaságban megforduló pénzt a jegybank nem egyedül teremti, a pénz mennyisége elsősorban a gazdaság szereplőinek a pénzigényét követi. A kereskedelmi bankok ugyanis a hitelkeresletnek megfelelően “besegítenek” a központi banknak: újabb és újabb hitelkihelyezésükkel maguk is pénzt teremtenek. A bank által kihelyezett hitelből a nap végén betét lesz (pl. ha lakást vásárlunk, az eladó számlájára kerül a felvett összeg akár ugyanazon, akár egy másik banknál), amit ismét kihelyezhet hitelként a bank, méghozzá anélkül, hogy az előző hitelt már visszafizették volna. Ugyanaz a pénz tehát többször is megfordul a bankrendszeren keresztül. Hogy hányszor (ez az úgynevezett multiplikátor hatás), annak felső korlátját a jegybank tartalékrátája határozza meg. A bankok pénzteremtését itt mutattuk be részletesen.
Tabudöntő népszavazással állítanák fejre a teljes pénzügyi rendszert
Mit akarnak Svájcban?
Éppen a világ egyik legfejlettebb pénzügyi rendszerével (és ami jelen esetben még fontosabb, legfejlettebb közvetlen demokráciájával) büszkélkedő Svájcban gondolták úgy, hogy ez így nincs rendben. A 2011-ben létrejött Vollgeld Initiative nevű mozgalom szerint a bankok meggondolatlanul, a nemzetgazdasági érdekek figyelembe vétele nélkül finanszírozzák ügyfeleiket, a pénzteremtés jogát csak az érdemelné meg, aki a válság megelőzésére is képes.
A Vollgeld Initiative elképzelései szerint a betét csak az ügyfelek pénzének megőrzésére szolgálna (amelyért az ügyfelek díjat fizetnének, akárcsak egy széfszolgáltatás esetében), hitelezési forrásként nem használhatnák fel a bankok. A pénzügyi intézmények csak jegybank hitelből, részvényeseik tőkéjéből, illetve más (nem betéti) forrásból finanszírozhatnák a gazdaságot, új pénz teremtése nélkül. A jegybank elsősorban a pénzmennyiségen keresztül szabályozná a gazdaságot, illetve tartaná stabilan az inflációt.
E rendszer biztonságosabb lehetne a betétesek számára, hiszen nem tenné kockára a pénzüket a bank hitelkihelyezéssel. A támogatók szerint még a legnagyobb bankokat is szabadon csődbe engedhetné menni az állam, hiszen nem fenyegetné a csőd a betétesek pénzét. Mások persze – joggal – azzal érvelnek, hogy a 2008-as válságot elindító Lehman Brothers sem betétgyűjtő intézményként rengette meg csődjével a világgazdaságot.
A pénzügyi rendszer bevett logikáját ráadásul természetesen mindez fenekestül felforgatná, a nemzetközi banki szabályokat ez a rendszer megcsúfolná, és a nagy tekintélyű svájci óriásbankokat (pl. Credit Suisse, UBS) gigantikus átalakítási költségekbe verné.
Magyarországon is kutatják
Az elképzelés némi hasonlóságot mutat azokkal a gondolatokkal, amelyek a pénz egyes ma létező funkcióit (leginkább a felhalmozásit) kiiktatva a egyfajta “természetes gazdasági rend” felé igyekeznének elmozdítani a mai, banki pénzteremtésre épülő gazdaságot. Egy nemrég magyarul is megjelent könyv kapcsán tavaly ilyenkor írtunk ilyen “békés felforgató” elképzelésekről.
A svájci elképzelés igazi elődjének azonban azt a Chicago-tervet tekinthetjük, amely a nagy gazdasági válság hatására született meg 1933-ban egy hatoldalas dokumentum formájában, és egyebek mellett arra tett javaslatot, hogy a bankok kötelező jegybanki tartalékba helyezzék betétállományuk teljes összegét (ez garantálná, hogy ugyanaz a pénz nem fordul meg többször a gazdaságban), vagyis 100%-os kötelező jegybanki tartalékrátát vezessenek be. Az elmélet legnagyobb szószólója az ismert közgazdász, Irving Fisher volt, aki a túladósodottságban látta a gazdasági problémák gyökerét. Monetáris politikai reform helyett azonban, mint a történelemkönyvekből ismert, a New Deal nevű fiskális politikai program határozta meg a következő évtized amerikai gazdaságpolitikáját. Az 1933-as év legnagyobb bankreformja pedig a kereskedelmi és befektetési banki tevékenységet szétválasztó, csak 1999-ben visszavont Glass-Steagall-törvény maradt.
Nem kell azonban ilyen messzire mennünk, hogy rokon elképzeléseket találjunk: a banki pénzteremtés kiiktatásának lehetőségét kutatásra érdemes témaként már az MNB szakértői is felvetették nemrég a Portfolio hasábjain. A digitális jegybankpénzzel kapcsolatos jegybanki kutatásokban is rendre előkerül ugyanis a téma. Ennek lényege, hogy a bankokhoz hasonlóan a jegybank is közvetlenül vezethetne számlát a gazdaság (nem pénzügyi) szereplői számára, egyszerű polgárként például nem pusztán a most létező, materiális formában lenne követelésünk a jegybank felé (amelyet úgy hívnak, készpénz).
Kérdés, a kereskedelmi banki betétek és a digitális jegybankpénz egymás mellett is élhetne-e, vagy (például a jegybankba mint csődre képtelen, mindenható pénzteremtőbe vetett nagyobb betétesi bizalom miatt) a jegybankpénz kiszorítaná a bankbetéteket. Utóbbi esetben lényegében úgy működnének a bankok, mint ma a pénzügyi vállalkozások: betétet nem gyűjtenének, csak egy másik intézmény által nekik nyújtott pénzt helyeznék ki a gazdaságba.
A banki pénzteremtés kiiktatásának lehetőségével három évvel ezelőtt a Bank of England szakértői részletesen foglalkoztak. A szerzők makrogazdasági modellje alapján a banki mérlegekben bekövetkező változások sokkal gyorsabb és nagyobb hatást gyakorolnak a reálgazdaságra, mint az a bankokat szimplán pénzügyi közvetítőként feltételező modellekből látszódik. Míg a Bank of England tanulmánya szerint a bankok a hitelezés visszafogásával, a mainstream elmélet szerint pusztán annak drágításával reagálnak a gazdasági feltételek romlására. A szerzők szerint a banki hitelezés prociklikus, vagyis ráerősít a gazdasági ciklusokra, miközben pénzteremtést kiiktató, valódi pénzközvetítést biztosító “loanable funds” modellből éppen ennek az ellenkezője, anticiklikus jelleg következne. Ez utóbbi tisztán azonban sehol a világon nem létezik, a szerzők ezért a ma még pusztán elméleti lehetőség alapos kutatását javasolják.
A piac nem örülne
Mai elemzésében a Commerzbank is elővette a témát. Az elemzők szerint a radikális svájci elképzelés csökkentené a hitelezés bővülését és az eladósodásból fakadó buborékképződés kockázatát is. Utóbbi eléréséhez ugyanakkor szerintük nincs szükség a pénzrendszer megváltoztatására, egy stabilitásorientált monetáris politika – és hozzátehetjük, egy kellően érzékeny makroprudenciális politika – is elegendő. Az ötlet megvalósulása nem egyszerűen felesleges, hanem káros is lehet: igazi hátrányát abban látják a Commerzbank elemzői, hogy a jegybankra mint egy “égben legelő, földön tejelő” tehénre tekintenének a választópolgárok: az állam gyakorlatilag korlátlan pénzforrásként használná a jegybankot, utóbbi elvesztené függetlenségét, és megvalósulna az állam monetáris finanszírozásának összes hátránya: túlzott pénzkínálat, elszabaduló infláció, gazdasági instabilitás.
Ahogy a fentiekből is látható ugyanakkor, hiba lenne pusztán a “pénzügyi ezotéria” kategóriába sorolni a banki pénzteremtés megszüntetéséről szóló gondolatokat. A 100%-os jegybanki tartalék és a tiszta pénzközvetítés megteremtésének előnyeivel, hátrányaival akadémiai szinten és jegybanki műhelyekben is foglalkoznak. Egyelőre azonban nem tartanak ott a kutatások, és pláne a gyakorlat, hogy alacsony kockázat mellett reális közelségbe kerülne a megvalósítás.
Mekkora az ügy esélye Svájcban?
Pénteken jelent meg a hírekben, miszerint az első felmérések alapján valószínűleg kisebbségben maradnak a “szuverén” pénz támogatói a június 10-ei svájci népszavazáson. A GfS Bern nevű vezető közvéleménykutató cég szerint a válaszadók 35%-a támogatja a bankok pénzteremtési jogának megszüntetését hét héttel a népszavazás előtt. Amennyiben a javaslat népszerűsége meredeken nőne, az természetesen a piacokat is megingatná, így azért érdemes lesz odafigyelni a népszavazással kapcsolatos hírekre. Egyelőre az is megnyugtató a befektetők számára, hogy az érdemi támogatással rendelkező svájci pártok egyike sem állt a radikális pénzügyi reformjavaslat mellé.
0 Megjegyzések