Felújítják a megyeszékhely egyik legnagyobb forgalmú főútját, a Mikepércsi utat.
A 47-es főút debreceni be- és kivezetőjét rendszeresen használó közlekedők a reggeli és a délutáni csúcsforgalom idején is tapasztalható, jelentős forgalmi dugók mellett a burkolat rossz minőségére is panaszkodtak eddig.
Június végéig
A rengeteg kátyú, foltozás miatt sok helyen ugyanis hullámossá vált a burkolat. Néhány napja megkezdték a Mikepércsi út korszerűsítését a Monostorpályi úti kereszteződéstől a Csángó utcáig.
Az 1100 méter hosszú szakaszon folyó beruházásról Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Zrt. kommunikációs vezetője kérdéseinkre azt közölte, hogy az út teljes szélességében, június végéig több mint 350 millió forintért újul meg.
Táblacsere is lesz
Az aszfaltozás mellett rendbe hozzák a szegélyeket, szintbe állítják az aknafedlapokat, új burkolati jeleket festenek fel, és a kopott jelzőtáblákat is kicserélik.
Pécsi Norbert Sándor szerint jelenleg az ütemtervnek megfelelően haladnak a munkálatok, emiatt az útszakaszon sebességkorlátozásra, előzési tilalomra, továbbá sávlezárásokra, így torlódásokra kell számítani.
A Mikepércsi útból nyíló Gázvezeték utcai felújítás ugyanakkor nem befolyásolja a főút felújítását, a munka megkezdése előtt a Mikepércsi úthoz csatlakozó részt befejezték.
Berettyóújfaluban is
A 47-es főúton nem csak a debreceni Mikepércsi úti szakaszon dolgoznak. Ugyanis Berettyóújfalu átkelési részén, mintegy 3,4 kilométer hosszan is végeznek még teljes körű felújítást a kivitelezők – ismertette a Magyar Közút Zrt. kommunikációs vezetője.
0 Megjegyzések