A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Nagyon úgy tűnik, hogy a két Korea megbékél egymással

Nemsokára bejelenthetik, hogy 65 év után befejezik a háborúsdit.
Dél-koreai értesülések szerint nemsokára sor kerülhet arra, hogy Észak- és Dél-Korea végre kibéküljön egymással, és akár az is előfordulhat, hogy bejelentik az 1950-ben indult háború végét.

A két ország 1953-ban kötött fegyverszünetet, azonban békeszerződést nem írtak alá, ez azt jelenti, hogy Észak- és Dél-Korea a mai napig háborúban áll egymással.

A Munhwa dél-koreai hírügynökség információi szerint Szöul és Phenjan már felvette a kapcsolatot egymással, hogy egyeztessenek a békülés részleteiről.

A két ország között azóta kezdett el látványosan javulni a viszony, hogy közös zászló alatt vonultak az olimpián, ahol még találkoztak is a felek.

Azóta többek között bejelentették azt is, hogy április 27-én koreai csúcstalálkozó lesz, április végén fog tárgyalni Kim Dzsongun Mun Dzsein koreai elnökkel.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések