Hirdessen itt

Márki-Zay Péter szerint feloszlatják a vásárhelyi közgyűlést

A közgyűlés feloszlatására törekszik a Fidesz-frakció – írta Facebook-posztjában Márki-Zay Péter. Vásárhely polgármestere ezt azért gondolja, mert képviselőcsoport rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte. Hegedűs Zoltán frakcióvezető lapunknak elmondta: költségvetési módosítások miatt kérte az összehívást, de lesznek egyéb napirendi pontok is.
– A Fidesz–KDNP vasárnapi választási győzelme után fennáll az esélye a vásárhelyi köz-
gyűlés feloszlatásának. A gyanú akkor merült fel bennem, amikor Hegedűs Zoltán, a pártszövetség helyi frakcióvezetője rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte – mondta el érdeklődésünkre Márki-Zay Péter.

Vásárhely polgármestere közölte: tapasztalja a folyamatos, szűnni nem akaró támadásokat, légből kapott ügyekkel akarják lejáratni, és az országgyűlési képviselőnek megválasztott Lázár János sem keresi a korábban hangoztatott együttműködés lehetőségét, annak ellenére, hogy ő folyamatosan kereste – jegyezte meg a polgármester.

A közgyűlés feloszlatásának lehetőségéről Márki-Zay először csütörtök esti Facebook-posztjában értekezett:

„Hegedűs Zoltán bejött hozzám hétfőn, kérte, hogy mostantól magázódjunk, és rendkívüli közgyűlés összehívását kezdeményezte. A 15 napos határidővel számolva ez az április 27-i rendes közgyűlés előtt lesz 3 nappal. Mi olyan sürgős, hogy nem várhatott 3 napot?! Ha feloszlatják a közgyűlést, az új önkormányzati időközi választást jelent. Ez az elbizakodottság visszafelé is elsülhet: hiszen bár mindannyiunknak elege van a választásokból, a fásultság ellenére is újra reményt adhatunk Vásárhelynek!”

– írta. A feloszlatást a Fidesz–KDNP megszavazhatná, hiszen 10 voksuk áll szemben az ellenzék 4 és a polgármester 1 szavazatával.

– A rendkívüli közgyűlés összehívását költségvetési módosítások miatt kértem – árulta el megkeresésünkre Hegedűs Zoltán. Elmondta, a napirendi pontok között lesznek egyebek, amelyek a főnapirendekhez kapcsolódnak. Az előterjesztések még készülnek.

Márki-Zay Péter közgyűlés feloszlatására vonatkozó feltételezésére azt mondta: azt nem kívánja kommentálni. A frakcióvezető elismerte, valóban kérte a polgármestert, hogy a jövőben ne tegeződjenek, ami az utóbbi időben a városvezető részéről egyébként is egyoldalú volt.

– Én már jó ideje nem használom ezt a nexust. Tegeződni a barátaimmal és jó ismerőseimmel szoktam, és Márki-Zay Péter a tettei okán egyik csoportba sem tartozik
– jelentette ki a frakcióvezető.

A közgyűlést hétfőtől számítva 15 napon belül, vagyis legkésőbb április 24-ére kell összehívni. Ahhoz azonban szükségesek az előterjesztések, hogy előzetesen a bizottságok megtárgyalhassák azokat. – Igaz, arra is volt már példa, hogy a közgyűlés napjának reggelén ültek össze a bizottságok, hogy megvitassák az előterjesztéseket – emlékeztetett Márki-Zay Péter.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések