Heinz-Christian Strache alkancellár javasolta először, hogy az ausztriai óvodákban és az általános iskolákban tiltsák be a nők iszlám általi elnyomásának a legfőbb szimbólumát, a fejkendőt. Holott a korán, csak a felnőtt nőknek írja elő a viselését, a gyermekeknek nem.
Sebastian Kurz kancellár támogatta az indítványt. A muszlim családok ezt nem hajlandóak elfogadni, és a közösségi oldalakon “fejkendőm nélkül nem” feliratú táblák tiltakoznak az integráció szabályai ellen.
A bevándorlók a legkisebb mértékben sem akarnak alkalmazkodni az osztrák társadalom szokásaihoz és hagyományaihoz, hanem éppen hogy muszlimabbak akarnak lenni a muszlimoknál. Ennek jeléül a nők fejkendőt, nikábot vagy burkát hordanak.
Az ausztriai jobboldali kormánypártok véleménye alapján a muszlim lányok fejkendő viselésének nincs helye az osztrák óvodákban és általános iskolákban, ezért azt be szeretnék tiltani.
Az iszlám vallású családok úgy tűnik, hogy nem akarnak ebbe beletörődni – írja a Kronen Zeitung.
Az interneten egyre több olyan fotó és videó jelenik meg, ahol tüntető jelleggel “#NichtOhneMeinKopftuch” (fejkendőm nélkül nem) feliratú táblákat tartanak.
Sok esetben kis, óvodáskorú gyerekeket vesznek erre rá, ami az osztrák internetezőknek nagyon nem tetszik.
Már németországi muszlimok is “szolidarizálnak” az osztrák hittársaikkal: Ausztria-szerte nagy a felháborodás emiatt.
0 Megjegyzések