A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Ezért nem kell beengedni sem őket: Szinte lehetetlen a kiutasításokat végrehajtani

Újabb elutasított afgán menedékkérőket toloncoltak ki a német hatóságok. A kedd este Düsseldorfból útnak indított különjáratuk szerda reggel érkezett meg az afgán fővárosba, Kabulba – erősítette meg a német bevándorlási hivatal egyik munkatársa.
Ez volt a tizenkettedik deportációs járat Németország és Afganisztán között. Az illetékesek szerint 21-en utaztak a repülőgépen – írja az MTI.

Az előző tizenegy kitoloncolás során összesen 198 férfit szállítottak vissza az ázsiai országba.

A német hatóságok intézkedése 2017 óta csak a bűncselekményt elkövető vagy terrorizmussal vádolt emberekre vonatkozik, illetve azokra, akik következetesen megtagadták az együttműködést személyazonosságuk megállapítására.

2017 májusában a kabuli német nagykövetség előtt elkövetett merénylet hatására Németország néhány hónapra felfüggesztette a tömeges kitoloncolásokat. A támadásban több mint 90 ember életét vesztette, legalább 400-an pedig megsebesültek.

A németek egyszerűen képtelenek kipaterolni a migránsokat. Miközben több tízezer embert kellene hazatoloncolniuk a hatóságoknak, eddig ennek töredékét sikerült csak teljesíteniük. A migránsok pedig különböző trükkökkel hátráltatják őket.

Az egyik ilyen, hogy a migránsok terrorizmus miatt feljelentik saját magukat. Ezeknek az ügyeknek a kivizsgálása nagyon hosszadalmas, mert a feljelentők állítólagos cselekményei szinte minden esetben külföldön történtek, például Szíriában, Irakban, Afganisztánban vagy Szomáliában.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések