Mindig csak futtában kapjuk be a reggelit? Néha idő sincs rá, csupán a kávét hörpintjük fel? Most végre van időnk egy kicsit elmélyedni a reggelikészítésben.
Hozzávalók 4 személyre:
30 dkg sárgaborsó
2 szál póréhagyma
20 dkg gépsonka
2 evőkanál olaj
8 tojás
2 dl tejszín
Elkészítés:
A sárgaborsót pár órára beáztatjuk. Amikor megduzzadt, leöblítjük, és sós vízben kíméletesen főzzük, nehogy a leve kifusson. Amikor jó puha (kb. 50 perc), leszűrjük, és botmixerrel pürésítjük. A pórét megtisztítjuk, fél karikákra vágjuk. A sonkát apró kockákra vágjuk.
Egy evőkanál olajon megfuttatjuk a pórét, majd rátesszük a sonkát. Összepirítjuk, belekeverjük a sárgaborsópürébe, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk.
Felütjük a tojásokat, összekeverjük a tejszínnel és kevés sóval. A tojásos masszát négy részre osztjuk.
Kevés olajjal felforrósítunk egy nagyobb bevonatos serpenyőben, és beleöntünk egy adag tojást. Amikor a széle keményedik, befelé húzzuk. Amikor már nem folyik a tojás, megfordítjuk, és 1 perc múlva tányérra kicsúsztatjuk. A maradék három adag felvert tojást ugyanígy készítjük el. A tojáslepényeket megkenjük vastagon a borsópürével, feltekerjük, felszeleteljük, és tetszőleges zöldségekkel tálaljuk.
0 Megjegyzések