Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Hány arca van a halálnak?

Az alternatív gyógymódokat folyamatosan azzal kritizálják, hogy nem tudnak felmutatni eredményeket, ugyanakkor már érzékelhető, hogy az orvostudomány alapállása nagy változáson meg keresztül. 
Olyan kor ez, amikor lehetőség nyílik arra, hogy hogyan lehet a betegségekre másképpen nézni, és ez a kibővített gondolkodásmód egyre határozottabban terjed. Foglalkozik-e az orvosi egyetem a “lélek által okozott betegség” fogalmával?

A lélek, ahogy meg tudja betegíteni, úgy meg is tudja gyógyítani a testet. Mit üzen a lélek a testünkön keresztül, és mit tudunk tenni a testünkkel, hogy a lélek is jól érezze magát benne?

Dr. Gelléri Julianna és Jakab István beszélgetése.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések