„Magyarországon minden szétrohadt” főcímmel, „Gyűlölet és apátia Magyarországon – egy ország kerítéssel zárja be magát” alcímmel mutatja be az ultraliberális német Süddeutesche Zeitung napilap azt a Magyarországot, ahol mint írja összefoglalója első mondatában: „A média manipulál, általános érdektelenség irányul a politikával szemben és apatikus a szegénység.”
Ami a főcímet illeti, annak német eredetije így hangzik: „In Ungarn ist alles kaputt”. A „kaputt” szót fordíthatnánk „tönkrement”-nek, de akkor a kifejezésbe belevinnénk egyfajta negatív dinamizmust, ami a „kaputt” kifejezésben nincs. A szó német nagyszótári megfelelője a „megsemmisült” és „agyoncsapott”.
Az idegen szavak legjobb szótára szerint ezeket jelenti: „tönkrement”, „vége van”, „elveszett” és „meghalt”. Úgyhogy akinek nem tetszik a német szöveget olvasók feltételezett, azonnali társítása a „szétrohadtra”, helyettesítsék be a kifejezést a felsoroltak bármelyikével.
A cikket egy Németországban született, Magyarországon gyakran megforduló Varga Vivien nevű hölgy írta.
Hogy kinek a szolgálatában, az már a „helyszíni élményeit” feltálaló beszámolója is mutatja. Egy metróállomás ülései láthatóak és fölötte Soros-plakátok.
A cikkben annak alcímében is megtalálható „gyűlölet” szó Soros mellett szintén főszereplő, kifejezve a kormány, illetőleg a parlament viszonyát e „nemzetközi filantróphoz„.
Most pedig a cikk ismertetése előtt vegyünk egy mély levegőt és próbáljuk nyugalommal kommentálni azt, hol tart 2018 januárjában a nyugati „sajtószabadság”, különösen az általa másokban hibáztatott „álhír” és „gyűlöletkeltést” illetően.
Szögezzük le azonnal: annak ellenére, hogy a Magyarországgal szemben kötelező jelleggel, majdnem hasonló hangnemben íródott cikkek özöne árasztja el a nyilvánosságot, ez a Google hírértesítőjének annyira megtetszett, hogy az „Ungarn” keresőszavas reggeli, megrendelt hírértesítőjének listáját ma ez a cikk vezeti. Nyilván kiváló algoritmusa eredményeként, amely ennyire díjazza a rekordutálatot Magyarország esetében.
A tényeket illetően talán nem kell tényeket felsorolni arról, hogy hány millió turista járkál Budapesten, a Balatonnál, Egerben, Keszthelyen és oly sok más magyar városban a látottakat csodálva és hazamenve úgy számolva be élményeikről, hogy idegenforgalmunk dinamikusan tovább nő.
2018 januárjában a nyugati világban a cenzúra már tombol. A hazai balliberális média tomboló helyeslése és öröme mellett, hiszen lassan minden tilos, ami tény. És minden szabad, amit az aktuális ellenségekről – Oroszország, Kína, Irán, Magyarország, Lengyelország – hazudni lehet és kötelező.
A kettős mérce torát üli. Nem csak a vezető és nem vezető nyugati országokban dinamikusan terjedő cenzúráról van szó, de olyan lépésekről is, mint ahogyan például
hétfőn Párizsban immár újfent nem engedték be a Russia Today francia adásának ottani tudósítóját az Elysée palotába, Macron elnök sajtókonferenciájára, merthogy ő „nem újságíró”. A „szabadság”, az „egyenlőség” és „testvériség” hazájában, mint köztudott.
Garantált: a Süddeutsche Zeitung újságíróját minden további nélkül beléphetett az említett párizsi épületbe. Mert az ő médiuma, ugye, tényeket ír és nem kelt gyűlöletet, szemben az Egyesült Államokban idegen ügynökként történő regisztrálásra kötelezett Russia Today America és a Sputnik News ottani hírszolgálata.
Most pedig folytassuk a müncheni lap álhírgyártónője gyűlöletkelető cikkének ismertetését, amelyet egyetlen olyan közösségi portál se merne letiltani, amely naponta szakmányban tilt le konzervatív forrásból származó puszta tényközléseket.
A cikk elejéből kiderül, a címben szereplő kaputtos mondás a Magyarországra látogató hölgy kistestvérétől származik, mert még neki is feltűnt, hogy „az utcák, a buszok, a házak és még a nyaralók is” mennyire a lepusztultság jegyeit hordozzák magukon. Pedig ez a Magyarország kapja a legtöbb pénzbeli segítséget Brüsszeltől. Aminek persze nem a lakosság látja hasznát.
Ezután jön hosszan az a kliséktől kötelezően megtűzdelt Soros-védelem, amelyet hétfőn például tíz nyomtatott oldal terjedelemben a Financial Times-ban annak éppen Budapestről éppen csomagoló tudósítója, Andrew Byrne adott elő ugyanolyan felhanggal, mintha megrendelésre és későbbi pályája egyengetése kedvéért írta volna.
A szerzőnő leírja azt is, a határ átlépése után milyen undorral nézett ki a jól öltözött, egészséges német és osztrák utastársai mellől az osztrák vasútszerelvény ablakaiból a visszataszító külső magyar valóságra. Érezhetően úgy, mint Trump Afrikára és Haitira, azon országokat pöcegödörnek/szarfészkeknek nevezve.
Majd olyan mondatok következnek, amelyekben például a „gyűlölet” szó háromszor is benne van. Amely kifejezést ma a hölgy cikkének helyt adó médiumoknál megkérdőjelezni éppen annyira tilos, mint a „populista”, „nacionalista”, „szélsőjobboldali” vagy „antiszemita” vádat.
Az viszont örömmel töltheti el mindazokat, akik a multipolárissá váló világnak örülnek, hogy egyrészt hétfőn a német Bundesbank bejelentette, a kínai valutát immár ő is tartalékvalutái közé veszi fel, másrészt a világ öt legnagyobb bankja immár kínai.
Így talán érthető az a természetesség, hogy Magyarország Kínához fordul kölcsönért, ha az EU-nak netán épp nem lenne számunkra pénze. Mely zárómondatoknak jóval több közük van a valósághoz, mint a német pöcegödör médium ezen ismertetett termékének.
Forrás: magyaridok.hu
0 Megjegyzések