Támogassa munkánkat!

Igényeljen tagsági kártyát. Kattintson IDE.

Narancslekvár pofonegyszerűen

„A lekvár ezzel a módszerrel egy óra alatt elkészült, és olyan finom, hogy már egy újabb adag főzésén gondolkodom.”

Hozzávalók:


(4 db 3,5 dl üveghez):
2 kg narancs
1 db citrom
60 dkg cukor (ízlés szerint többet is tehetünk)
4 csomag vaníliás cukor
1 mokkáskanál őrölt gyömbér
2 db csillagánizs
6-8 db szegfűszeg
1 mokkáskanál őrölt fahéj
3 dl víz
2 evőkanál kukoricakeményítő (vagy 1/2 csomag dzsemesítő)

Elkészítés:


A narancsot és a citromot meleg vízben, jó alaposan mossuk meg. (Én egy dörzsis szivaccsal alaposan megsikáltam.)

Ezután 4-5 db-ot vékonyan hámozzunk meg a krumplihámozóval úgy, hogy a fehér részéből ne maradjon rajta. Ezután éles késsel, vágjuk fel zsülienre, majd tegyük bele egy edénybe.

Öntsük fel a vízzel, adjuk hozzá a cukor felét, a szegfűszeget, őrölt fahajat, a csillagánizst, és az őrölt gyömbért, majd néha megkeverve, főzzük 20 perc alatt sziruposra.

Közben a narancsokat vágjuk félbe, majd egyesével szedjük ki a narancshúst. (Én éles késsel bevágtam a közepén, ahol a fehér része található, majd egy kiskanál segítségével vájtam ki. Így a keserű, fehér része nem került a narancshús, és narancslé közé.)

Az elkészült szirupból szedjük ki a csillagánizst és a szegfűszeget, majd öntsük hozzá a kivájt narancshúst. Ezután nyomjuk bele a citromlevet, adjuk hozzá a maradék cukrot és a vaníliás cukrot, majd kevergetve főzzük kb. 30 percig.

A kukoricakeményítőt keverjük simára egy kevéske vízzel, majd állandó keverés mellett csorgassuk hozzá a lekvárhoz. Kézi habverővel keverjük alaposan össze, majd pár perc alatt főzzük sűrűre.

Végül az elkészült lekvárt, még forrón merjük bele az előkészített üvegekbe, zárjuk le, majd szobahőmérsékleten hagyjuk kihűlni.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések