Sokáig csak ebben látta a kiutat.
Nagyon megviselték a börtönévek a Viszkis néven elhíresült Ambrus Attilát, sokáig azon gondolkodott, hogy végez magával.
A Lakástalkshowban mesélt a börtönévekről, arról, hogy egy-egy könyvért „ölni tudott volna”, annyira beszűkült az élete.
„Közel másfél éven keresztül egy golyóálló terráriumban tartottak, minden le volt betonozva és csövön kaptam a levegőt.
Ambrus szerint, ha az ember egyedül van a börtönben, akkor vége van, mert kell a kapcsolat a kinti világgal. Enélkül komoly személyiségtorzulások állnak be az elítélteknél, de számára mégis az jelentette a legnagyobb sokkot, mikor rájött: innen nem lehet megszökni. Ekkor merült fel benne az öngyilkosság gondolata. Két dolog történhetett: vagy végzek magammal, vagy pedig nekiállok, és újra felépítem a személyiségemet. Nekem egy utam volt, hisz ha öngyilkos leszek, akkor azok járnak jól, akik a véremet akarták, és azok fognak örülni, mert azt mondhatják: mi megmondtuk, hogy Ambrus egy gyáva pojáca!”
A Viszkis hozzátette: ezt az örömet senkinek nem akarta megadni, ezért a talpra állás mellett döntött. Most úgy érzi, büntetése letöltésével egyensúlyba került.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!
0 Megjegyzések