A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Váratlanul megszüntette a kötelezettségi eljárást Magyarországal szemben Brüsszel!

Az Európai Bizottság (EB) tisztségviselői segítették Magyarországot abban, hogy az EB jóváhagyja nukleáris energiaszerződésének megkötését a Roszatommal – írta a Politico belső dokumentumokra, bizottsági levelezésekre hivatkozva, amelyet Jávor Benedek, a Párbeszéd EP-képviselője kért ki az EB-től, és adott át a lapnak.
A lap azt írja, hogy az általuk is ellenőrzött dokumentumok alapján Brüsszel politikai döntést hozott a paksi bővítés engedélyezéséről.

A lap felidézi: az EB 2016 novemberében szüntette meg a kötelezettségszegési eljárását Magyarországgal szemben, amiért 2014-ben nem írt ki nyílt nemzetközi tendert a paksi bővítésre. A bizottságnak egészen eddig az időpontig nagyon komoly kételyei voltak a beruházással kapcsolatban, erről is tanúskodnak a most nyilvánosságra hozott belső dokumentumok.

Az uniós versenyszabályok szerint ugyanis nem lehet egy harmadik, vagyis EU-n kívüli piaci szereplőt verseny nélkül, az európai szereplők kizárásával beengedni az európai piacra, márpedig a Roszatom esetében ez történt. Végül az EB a kötelezettségszegési eljárás lezárása mellett döntött, cserébe azt az ígéretet kapta a magyar kormánytól, hogy az építés további szakaszaiban betartják majd az uniós közbeszerzés szabályait.

Jávor Benedek úgy értékelt a lapnak, hogy az EB egyértelműen politikai döntést hozott, és utólag próbáltak hozzá érveket találni.

Lucia Caude, az EB szóvivője nem értett egyet azzal, hogy a döntést úgy alakították ki, hogy megfeleljenek a politikai igényeknek, mondván, az ilyen jogsértési eljárás során az új érvek megfontolása “egyáltalán nem kivételes”. “Bármilyen összeesküvés-elméletre vagy az indokolatlan beavatkozásra vonatkozó állítás nem megalapozott” – mondta Caudet kedden a lapnak.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések