Magyarázza már el nekem valaki, ki az, mi az a populista, miért is lett ez szitokszó liberáliséknál! Amíg valami főokos – aki minden mondatában populistázik, leginkább, ha Brüsszelben Magyarország szóba kerül – nem ad korrekt meghatározást, kénytelen vagyok magam próbálkozni az értelmezéssel.
A plebs jelentése: a köznép, szabad, de politikai joggal nem rendelkező lakosság az ókori Rómában. A plebejusok (lat. plebs, erasmida helyesírással plebejus) az ókori Rómában a korlátozott jogú polgárságot alkották, megkülönböztetve a kiváltságos patriciusi osztálytól. Szabad emberek voltak, ők is rendelkeztek polgárjoggal, de nem rendelkeztek az előkelő születési arisztokrácia, a patríciusok kiváltságaival. Speciálisan római réteg volt, nem etruszk találmány, mint sok egyéb más a római társadalomban.
Az etruszkok ugyanis az előkelőkön kívül a másik oldalon csak a clienseket, szolgálókat és rabszolgákat ismerték. A plebejusok eleinte nem viselhettek semmilyen hivatalt, gazdasági függetlenségüket azonban meg tudták őrizni a korai korban. Főleg kisbirtokos paraszti réteget alkottak, de városi kézművesek és kereskedők is tartoztak közéjük. Eleinte nem részesedhettek állami földekből (ager publicus), nem lehettek vallási kollégiumok tagjai, nem házasodhattak patríciusokkal, de később megszerezték ezeket a jogokat. A patríciusok mintájára idővel ők is nemzetségekbe (gens) tömörültek, s sok nemzetségnek volt patrícius és plebejus ága is, de voltak tisztán plebejus nemzetségek is. (Wikipédia)
A populizmus „elit” elleni társadalom-felfogás. A szó eredete latin; populus, azaz a nép. Olyan anti ”elitista” politikai ideológia, amely legfőbb nézete szerint a nemzetet egy, kizárólag a saját érdekeit szemei előtt tartó (szűk) hatalmi „elit” tartja elnyomásban, megfosztva a hatalomba való beleszólástól, ennél fogva a populisták első számú célja a politikai, gazdasági, kulturális és egyéb (állami és köz) intézmények „visszahódítása” az „elittől” a „népnek”, a nemzetnek. (Wikipédia)
Margaret Canovan angol egyetemi tanár, politikaelemző filozófus, mélyen beleásta magát a populizmus fellelhető definícióiba és azokat csoportosítva a következő hét megközelítést, leírást adta:
1. A populizmus a szocializmus egyik típusa, amely az elmaradott paraszti országokban jelentkezik, s szembekerül a modernizáció problémáival.
2. A rurális kisemberek ideológiája, akiket veszélyeztet az ipar és a finánctőke.
3. A populizmus rurális mozgalom, amely veszélyeztetve érzi a tradicionális értékeket a változó világban.
4. A populizmus az a hit, amely szerint a többségi vélemény nem juthat felszínre az elitista minoritás aknamunkája miatt.
5. Az a mozgalom vagy ideológia, amely szerint az erény (virtue) a többséget alkotó egyszerű emberekben rejlik, valamint az ő kollektív tradícióikban.
6. A populizmus az az ideológia, amely szerint az emberek akarata feljebbvaló minden más értéknél.
7. Az a politikai mozgalom, amelyet a városi munkásosztály és a parasztság tömegei támogatnak, de nem ezen társadalmi csoportok szervezeti hatalmának megnyilvánulásai.” (Wikipédia)
Mint látható egy kutató professzornak sem sikerült egyértelmű, vagy inkább egy mondatban definiálható, határozott választ adni arra a kérdésre, mi a populizmus.
De a politikus Tiszán innen és Lajtán túl nem arra született, hogy kételkedjék, hogy etimologizáljon, még kevésbé, hogy „kutakodjon”. A politikus állandó epitheton ornans (díszítő jelző) a mindentudás birtoklása és a bölcsek kövének nyeldesése közepette. Ő tudja, ő mondja, ő tévedhetetlen. Mármint gondolja a politikus. És ebben nincs különbség a nyugati, vagy keleti politikusok között. A főokosok korábban az Olimposzon csücsültek, ma leginkább Brüsszelben. Tehát ők ott sokkal jobban tudják, mi jó a fejletlen, elmaradott, szerencsétlen egykori keleti blokk népének és azt is, hogyan kellene ezt a nyájat terelgetni. De, ha a nyájat őrző pásztor nem az ő kottájukból fütyörészik, a terelő kutya ugatásáról már nem is beszélve, akkor jön ám a nagy populista bunkósbot.
Egészen biztos, ha Orbánékról, a magyar döntéshozatalról van szó, évek óta szitokszóként mást sem hallunk, minthogy Orbán és bandája populista. A migránsválságra adott magyar válaszok, és mert Orbánéknak megint igazuk lett, egyre jobban tüzeli Brüsszel fura urait, a nyomukban loholó lakáj médiát, és a hű magyar kiszolgálóikat, hogy gyűlölettől habzó szájjal populistázzanak.
Na, most akkor melyik definíció illik és kire?
Nyilván, aki nyolc elemit végzett, és világ életében nem volt más, mint politikus, ilyen pitiáner etimológiai problémákkal nem foglalkozik, ő alanyi jogon tudja mi és ki a populista. Őt legalább valaki megválasztotta, állítólag demokratikusan, de ki az ördög – lehet tényleg ő – választotta meg a brüsszeli hivatalnokokat, akik az elszabott migránspolitikájuk miatti számonkérést úgy próbálják elkerülni, hogy kórusban hörgik naponta, populista, populista, na persze Orbán. Bár már vannak tettestársai, az úgyszintén populista V4-ek!
Amennyiben igaz az a definíció, hogy a populisták első számú célja a politikai, gazdasági, kulturális és egyéb (állami és köz) intézmények „visszahódítása” az „elittől” a „népnek”, a nemzetnek, akkor bizony a szidalmazók nyelvértelmezési zavarban szenvednek, és akaratlanul dicsérik az ellenséget.
Ha az ő értelmezésüket használjuk, akkor leginkább saját magukról beszélnek a brüsszeli orákulumok, hisz ők, magukhoz ragadva a rájuk soha át nem ruházott kompetenciákat döntenek, hatalmat gyakorolnak, legalábbis próbálkoznak, azaz elitista magatartást tanúsítanak azzal, hogy egy szűk csoport – én nem nevezném őket elitnek – próbál meg a saját érdekei és szája íze szerint, erősz@kosan egy, vagy több nép képviselőivel szemben fellépni. Olyan ez a helyzet, mint a Tanú című film bírósági jelenete, ahol az előre megfogalmazott ítéletet összecserélik a tanúvallomással, aminek egyébként a végkifejletet illetően semmi jelentősége.
Azért furcsa, hogy ennyire műveletlennek, képzetlennek vélnek bennünket a populistázók, különös, hogy nem feltételezik, mi tudjuk a fogalom genezisét, ismerjük a jelentését, sőt az eredetét is, ilyeténképpen, ha kell, büszkén vállaljuk ezt a nagyon is pozitív tartalmú jelzőt.
Azt hiszem, a brüsszeli uraknak és mindazoknak, akik velünk “populistákkal” foglalkoznak szakmányban – mert ugye aki Orbánt választotta az mind nagyon populista –, talán célravezetőbb volna a migránsok által okozott erősz@kos cselekményekkel szemben határozottan fellépni és nem a szavakat, a fogalmakat megerősz@kolni, kiforgatni valódi jelentésükből!
Lehetséges, hogy európai politikusként nem tanultak európai történelmet, nem hallgattak filozófiát és még egy jó kis gyorstalpaló politikatudományi tanfolyamon sem vettek részt, hogy összehasonlító nyelvészetről már ne is beszéljek? Azt már fel sem merem tételezni, hogy ezt a kifejezést szívesen használók nincsenek tisztában a fogalom jelentésével.
Azt tudjuk, hogy a mi „drága”ellenzékünk leghangosabban rikácsolói, akik még Oxfordba is elrohannak populistázni, milyen képzést kaptak, és milyen lopott diplomákkal páváskodnak. Nyilván, úgy általában a tudás csak akadály, felesleges nyűg a véleményalkotásban, a döntések meghozatalában, hisz hosszan sikeresek lehettek mindezek hiányában.
De hát mitől is tudnák mit jelent a populista, ez a kacifántos idegen fogalom, amikor nem ismerik a haza, a hazaszeretet, a szolidaritás, a nemzeti érzelem, a tisztesség, a becsület, a kötelesség, az elkötelezettség, a felelősség jelentését sem… Így azután kart karba öltve brüsszeli elvtársaikkal populistáznak és stemplizik ezzel mindazokat, akiknek a haza, a szülőföld, a nép, a magyarság, az anyaföld szent és sérthetetlen.
Akkor jól figyeljetek, akik ti ott Brüsszelben és idehaza mindazokat, akik a hazáért, a nemzeti tradíciókért és kultúráért, a szabadságáért, a nemzeti identitásáért kiállnak, lepopulistázzátok: én büszkén vállalom és viselem a billogot!
Csanády Lili
0 Megjegyzések