Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



“Marokkói francia” volt a férfi, aki a párizsi katonát akarta leszúrni

A párizsi híradások szerint egy 39 éves marokkói származású  francia állampolgárságú férfi volt az elkövetője annak a péntek reggeli késes támadásnak, amelyet egy metróállomásnál járőröző katona ellen hajtottak végre a francia fővárosban.
A katona gyorsan lefegyverezte támadóját – aki egyes hírforrások szerint marokkói, casablancai születésű –, így senki nem sérült meg. Az AFP hírügynökség egy rendőrségi forrása szerint az illető „olyan kijelentést tett, amelyben Allahra tett utalást”, a francia RTL hírtelevízió szerint a szavai ezek voltak: „Allahu Akbar – hitetlenek vagytok!” Van olyan forrás, amely szerint az Iszlám Állam dzsihadista szervezetet is említette.

A mostani már a hetedik támadás volt az idén az utcán 2015 januárja óta járőröző francia katonák ellen, és az ügyben a francia terrorellenes ügyészség folytat vizsgálatot. Hivatalos források szerint az elkövetőnek korábban nem volt dolga a rendőrséggel, nem állt megfigyelés alatt. Viszont a BFM hírtelevízió úgy értesült: a támadó szerepel a titkosszolgálatok nyilvántartásában, miután 2008-ban tagja volt egy egyesületnek, amely kapcsolatban állt radikális iszlamista körökkel. Azóta viszont semmilyen új adatot nem regisztráltak vele kapcsolatban.

A hatóságok nem tekintették radikálisnak, nem volt úgynevezett S (biztonsági) kartonja, és nem állt megfigyelés alatt, írta a távirati iroda. Franciaországban vita bontakozott ki arról, hogy az Őrszem művelet keretében az utcára vezényelt katonák nem ellenkező hatást váltanak-e ki a kívánthoz képest, célpontokat kínálva a terroristáknak. A francia kormány csütörtökön jelentette be, hogy átalakítja a köztereken való katonai jelenlétet, de azt követően sem számolja fel, hogy – jelen állás szerint – november 1-jével megszűnik a csaknem két éve tartó rendkívüli állapot. Florence Parly, a fegyveres erők minisztere arról beszélt: a támadók számára láthatatlanabbá és kiszámíthatatlanabbá akarják tenni a katonai jelenlétet. Ennek indokoltságát szerinte a mostani merénylet is alátámasztja.

Kalapáccsal támadt két nőre egy férfi tegnap Chalon-sur-Saone belvárosában. A feketébe öltözött támadó szemtanúk szerint azt kiabálta, hogy Allahu akbar, mielőtt sikerült elmenekülnie. A nők könnyebb sérüléseket szenvedtek.

ELNÖKI SZIGNÓ ÉLŐ ADÁSBAN

Élőben közvetítették – amerikai mintára most először – tegnap a francia televíziók, hogy Emmanuel Macron államfő aláírta a közélet megtisztítását célzó törvényeket. A jogszabályok – amelyek értelmében a képviselők és a kormánytagok ezentúl nem alkalmazhatják hozzátartozóikat – Macron egyik fő választási ígéretének tesznek eleget. Az elnökválasztási kampányban kiderült, hogy Francois Fillon jobboldali jelölt, feltételezhetően fiktív módon, évtizedeken át feleségét és gyerekeit is alkalmazta parlamenti asszisztensként. A közvélemény részéről felháborodást kiváltó gyakorlat eddig törvényes és elterjedt volt a parlamentben. 

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések