Tekeredik a kígyó, rétes akar lenni, tekeredik a rétes, kígyó akar lenni. Ez a gyerekmondóka jutott eszembe, amikor az egyik multinacionális lánc bevásárlóközpontjában álltam a pénztár előtt. Tizenkettedik voltam a sorban, előttem tömeg teli kosarakkal. Azt is elárulom, hogy ez annak a cégnek az üzletében volt, ahol állítólag a legkisebb is számít. Úgy látszik, csak a legnagyobb nem, az pedig nem más, mint a vásárlók hada.
Első szemrevételezésre mintegy tizenegy pénztár volt, de csak háromnál égett a zöld lámpa. A vásárlók úgy fogták a bevásárlókocsik rúdját, mint azok a motorosok, akik a gázt húzogatva túráztatják a járgányukat gyorsulás előtt. Mindenki arra várt, hátha a hangosbemondó megszólal: kedves hölgyeim és uraim, hamarosan megnyitjuk az ötös pénztárt.
De nem mondták, úgy látszik, nem akadt egy lélek sem, aki a sorok között tudott volna olvasni. Volt, aki otthagyta a telerakott kosarat, és a távozás mellett döntött, mondván, nemcsak az összeválogatott termékcsalád, de az idő is drága.
Egy másik példa. Állunk a multi egyik polca előtt, és szeretnénk valakitől információhoz jutni a kiszemelt áruról. De csak szeretnénk, mert a környéken egy eladót vagy munkatársat nem találunk. Ilyenkor az erősebb idegzetűek vagy a kitartóbbak elsétálnak a vevőszolgálati pulthoz, és ha van ott valaki, akkor szívélyesen megkérik, szólítsa valamelyik kedves kollégáját a megnevezett helyszínre. Majd visszamennek a polchoz, és ha szerencséjük van, előbb-utóbb befut a segítség.
Egy másik üzletlánc, amelyik kedves, piros madárkával hirdeti magát, az egyik legnagyobb központjában olyan csemegepultot alakított ki, ahol sorszámot kell húzni. Mi is megtettük, a 206-os volt. A pulton belül két hölgy rohangált fel és alá, mi pedig próbáltuk elütni valahogyan az időt, hogy nagy nehézségek árán hozzájussunk tizenöt deka téliszalámihoz és néhány pár virslihez.
Kár szaporítani a szót: az elvártnál jóval kevesebb dolgozóval próbálják a minél nagyobb hasznot bezsebelni a multik. A hazai bolti kiskereskedelem 2007-től 2010-ig folyamatos lejtmenetben volt. Majd 2011-ben stagnált, míg 2012-ben újra csökkent, 2013-tól viszont olyannyira növekedésnek indult a fogyasztás, hogy már túljutottunk a válság előtti időszakon.
Ez sok mindennek köszönhető, így a kedvező gazdasági környezetnek, a reálkeresetek emelkedésének, a szociálpolitikai intézkedéseknek, az áfacsökkentésnek és annak, hogy 2016-ig rendkívül szerény volt az infláció mértéke. Nem mintha most nagy lenne.
Tavaly az összes élelmiszert árusító kiskereskedelmi multicég nyereséges volt. Mire fordították a pénzt? Volt, aki osztalékra, azaz kivitte az országból a hasznot, volt, aki fejlesztésre, és nyilván valamennyi ment bérrendezésre is. Úgy tűnik azonban, hogy nem elegendő, holott a bolti kiskereskedelem adja a GDP öt százalékát.
Adjuk meg azért a tiszteletet a kivételnek, mert olyan lánc is működik az országban, ahol tisztességesebb fizetéssel alkalmaznak munkavállalókat, amivel a vásárlók is jól járnak. A kiskereskedelemben jelenleg hatezer betöltetlen állás van. Igaz, ez a probléma az egész nemzetgazdaságot érinti, ahonnan meg hatvanezer ember hiányzik.
A gondot a kormány is érzékeli, ezért indult el például a járulékcsökkentés útján, ezért ösztönzi a béremeléseket, de ezért kezdett munkásszállók építésébe is. A sort hosszan lehetne folytatni. Mindezekkel együtt a kiskereskedelmi multiknak nem ártana éreztetni, hogy ők vannak a vásárlókért, és nem fordítva.
0 Megjegyzések