Kassai Lajos íjkészítő ad otthont szombaton Kaposmérőn a Viliam Mauritz képzőművész által elindított „Nagy lépés” (The „Giant Steps”) nevet viselő rendezvénynek, melynek célja, hogy felhívja az emberek figyelmét a lábnyomra, melyet maguk után hagynak.
A nemzetközi projekt magyarországi állomásának fő témája a kultúra, és a hagyományok ápolása. A rendhagyó nyílt nap keretén belül a lovasíjász edzések mellett mesterségek bemutatójával, virágmandala készítéssel, táncházzal és esti szertűzzel, sátrazási lehetőséggel is készülnek a szervezők.
Kaposmérőn, a Kassai-völgyben minden hónap első szombatján nyílt napot tartanak, ahol a látogatók bepillanthatnak a völgy életébe és az edzésekbe. Július 1-én sem lesz ez másként, de a Nagy lépésre érkezőknek lehetőségük lesz már előző nap sátrat verni a Völgy előtti lagúnában.
A nulladik napra érkezők bebarangolhatják a környéket, vagy felfrissülhetnek az 1 km-re lévő Petörke-völgyi víztározóban, és közösen hangolódhatnak a másnapi eseményekre.
Szombaton a Kassai-völgy már 8 órakor megnyitja kapuit, hogy a látogatók figyelemmel kísérhessék, hogyan is indul a nap, hogyan érkeznek és állnak munkába az ifjú lovasíjászok.
A Viliam Mauritz magyar származású képzőművész által alkotott óriási lábnyom egész nap vár mindenkit; lehet nézelődni, ugrabugrálni, szaladni, táncolni, merengeni, élettel megtölteni. A szervezők számtalan spontán programmal várják az érdeklődőket, melyeket nem egy előzetes forgatókönyv, hanem az élet alakít, és a közös beszélgetéseket, együttgondolkodást, együtt mozdulást hivatottak szolgálni – közölte a szervező.
Lesz örömzenélés, tánc, virágmandala készítés, dobolás.
A nap eseményeiről filmfelvétel készül, mely bejárja majd a világot, megmutatva, hogy Magyarország milyen tartalommal töltötte meg a Nagy lépést. Minden résztvevő statiszta lehet: láttathat magából, adhat másoknak, üzenhet az utókornak.
Akiknek kérdésük van a lovasíjászattal kapcsolatban, mint minden nyílt napon, most is beszélgethetnek Kassai Lajossal, 14, majd Szombathelyi Tibortól, az esemény szervezőjétől, az Élet Iskola megálmodójától lehet majd kérdezni a természetközeli életmódról, a szükségletek minimalizálásáról, a vidék lakosságmegtartó erejéről.
A napot szertűz és táncház zárja.
0 Megjegyzések