Öngyilkos merénylet történt
A manchesteri robbantás terrortámadás volt, és egy férfi követte el egy nála lévő pokolgéppel, ő maga is meghalt – jelentette be kedd reggel a brit rendőrség.
Abban egyelőre nem biztos a rendőrség, hogy az illető egyedül hajtotta-e végre a támadást, vagy voltak segítői.
A halálos áldozatok száma időközben 22-re emelkedett, és a halottak között gyerekek is vannak. Az egyelőre nem világos, hogy a merénylőt is a halálos áldozatok közé sorolják-e.
Az éjszaka több mint 400 rendőr dolgozott a terrortámadás körülményeinek felderítésén és a helyszín biztosításán.
“Kifejezetten tizenévesek, ártatlan emberek ellen irányult”
Általában az ifjúság és a szabadság ellen irányuló “kegyetlen támadásnak” tűnőnek nevezte Malcolm Turnbull ausztrál miniszterelnök a manchesteri robbantást. ”Ez az incidens, ez a támadás különösen aljas, különösen szörnyű, mert úgy tűnik, hogy kifejezetten tizenévesek, ártatlan emberek ellen irányult. Nincs elítélendőbb, mint gyerekek meggyilkolása” – jelentette ki.
Elítélte a támadást a japán kormány szóvivője is. “Ha ez egy terrorista támadás volt, akkor iszonyatos, semmivel nem igazolható, és Japán szigorúan elítéli” – mondta Szuga Josihide, és kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak, továbbá együttérzését a brit néppel. Hszi Csin-ping kínai elnök – a helyi állami média szerint – a tragédia után részvéttáviratot küldött II. Erzsébet brit királynőnek.
New York amerikai szövetségi állam hatóságai a manchesteri robbantás hatására megerősítették a biztonsági intézkedéseket az állam, de különösen a New York-i metropolisz kényes pontjain, mindazonáltal hozzátették, hogy nincs tudomásuk az Egyesült Államokat fenyegető konkrét támadásról. Óvatosságból megerősítették a rendőrjárőröket a metróállomások és a repülőterek környékén – jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója. Ő is Turnbulléhoz hasonló szavakkal ítélte el a “feltehetőleg terrorista cselekményt”, és szintén kifejezte szolidaritását a brit néppel.
Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki II. Erzsébet brit uralkodónak a Manchester Arena rendezvényközpontban hétfő éjjel történt robbantásos merénylet miatt.
Az államfő együttérzését fejezte ki az áldozatok rokonainak is, és mielőbbi gyógyulást kívánt a sebesülteknek. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a “békés emberek életét sehol se fenyegethessék a pusztítás, a terror megszállottjai” – írta Áder János.
Hozzátette: “Magyarország kész kivenni részét azokból a közös erőfeszítésekből, melyek révén tovább erősíthetjük országaink és állampolgáraink biztonságát”.
A Jobbik Magyarországért Mozgalmat mélyen lesújtotta az újabb európai terrortámadás – írja párt részvétnyilvánító közleményében. A Jobbik a manchesteri merénylet áldozatainak hozzátartozói felé őszinte részvétét fejezi ki, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánnak.
A brutális támadás ismét megerősítette: a magyar és európai hatóságoknak mindent el kell követniük annak érdekében, hogy se a terroristák, se a terroristákat finanszírozó személyek ne jöhessenek be Európába – fogalmaznak.
Szijjártó Péter külügyminiszter arról beszélt, hogy még folyamatban van a halottak azonosítása, így egyelőre nem tudni, van-e magyar állampolgár az áldozatok között – a londoni magyar nagykövetségen jelenleg is várják azok hívását, akiknek rokona, ismerőse ott volt a koncerten, és most nem tudják vele felvenni a kapcsolatot. A követséget ezen a számon lehet elérni bármilyen, a merénylettel kapcsolatos témában: 00-44-20-7201-3440.

0 Megjegyzések