Az elmúlt évek támadásainak háromnegyedét bevándorló hátterű személyek követték el.
Főleg a német önsorsrontás megdöbbentő, hiszen ott a többmilliós nagyságrendben élő török kisebbség társadalmi integrációja évtizedek óta kudarcos, szinte teljes mértékben párhuzamos társadalmat hoztak létre. Ennek egyik legmegdöbbentőbb bizonyítéka az áprilisi török népszavazás volt, melynek eredménye szó szerint sokkolta a német politikusokat.
Az elmúlt évek terrortámadásainak – 2014 óta összesen 68 eset – háromnegyedét, a halálos áldozattal járó merényletek mindegyikét migránsok vagy migráns hátterű személyek követték el. A folyamatokat látva tavaly nyáron már az az Angela Merkel is kénytelen volt elismerni a terrorizmus és a migráció közötti kapcsolatot, aki korábban hevesen tagadta ezt az összefüggést. Ez azonban úgy tűnik, még mindig nem volt elég Brüsszelnek, illetve a hazai és nemzetközi balliberálisoknak, ők továbbra sem hajlandóak felhagyni az önsorsrontó és a terrorizmust fokozó bevándorláspolitika támogatásával.
A manchesteri robbantást követően még mindig maradtak olyan politikai véleményvezérek, akik szerint a migráció és a terrorizmus között nincsen semmilyen kapcsolat, ez csupán a magyar kormány fantazmagóriája. Ezek az emberek remélhetőleg csak ismerethiányból, rosszabb esetben viszont politikai számításból vagy Soros György elvárásai miatt nem hajlandóak tudomásul venni a valóságot és belátni: az elmúlt években az illegális migrációval potenciális terroristák érkezhettek az Európai Unió területére, az itt élő másod- és harmadgenerációs migránsok pedig könnyen radikalizálódhatnak.
Elég csak a számokat szemügyre venni ahhoz, hogy belássuk, az elmúlt évek migrációs válsága robbanásszerűen megnövelte az európai országokban a potenciális terroristák számát. A belga rendőrségi adatbázisban például 2010-ben még nagyjából 1800 terrorizmushoz köthető vagy terroristákkal szimpatizáló adatait rögzítették, míg 2017 első négy hónapjára már megközelítette a 19 ezret azoknak a személyeknek a száma, akiket a hatóságok terrorveszély szempontjából szélsőséges nézeteket vallók vagy terrorszervezettel rokonszenvezők között tartottak számon.
Ráadásul az elmúlt három év négy belga merénylőjének mindegyike bevándorló háttérrel rendelkezett, hárman marokkói származásúak, egy további elkövető esetében pedig csupán az arab származást hozták nyilvánosságra.
Hasonló a helyzet Franciaországban is. Manuel Valls nemrég távozó miniszterelnök pár hónapja arról beszélt, hogy már megközelítőleg 15 ezer embert tartanak számon azért a francia hatóságok, amiért azok a radikalizálódás útjára léptek. Az egyébként baloldali politikust valószínűleg az sarkallta igazmondásra, hogy a mostani európai terrortámadások elkövetői közül a legtöbben, tizenhatan francia állampolgárok voltak. Közülük mindössze egy nem rendelkezett bevándorló háttérrel, a további tizenöt merénylő közül nyolc algériai, kettő mali, kettő marokkói, egy burundi, egy réunioni, egy pedig tunéziai származású volt.
A migrációs válság előtt még kifejezetten békésnek számító Németországban is fordulópontot jelentett a tavaly februári hannoveri terrortámadás, hiszen a Willkommenskultur hazájában is megjelentek a migránsok, illetve a migráns hátterű személyek által elkövetett terrortámadások.
2016-ban csak Németországban hét terrortámadás volt: februárban egy marokkói származású férfi előzmény nélkül megszurkált egy rendőrnőt; július 18-án egy 17 éves afgán migráns egy német vonat utasait támadta meg; július 22-én egy német–iráni fiatalember az egyik legforgalmasabb müncheni bevásárlóközpontban lövöldözni kezdett és kilenc embert meggyilkolt; július 24-én egy szíriai migráns Ansbachban a hétvégi vásáron felrobbantotta saját magát; még ugyanazon a napon egy szintén szíriai migráns Stuttgart külvárosában machetével egy terhes nőt összevissza kaszabolt; október 30-án Hamburgban egy iszlamista halálra szúrt egy tizenhat éves fiút. December 19-én pedig egy tunéziai migráns hajtott bele a karácsonyi vásár tömegébe egy kamionnal, tizenkét ember a helyszínen meghalt, negyvenkilenc megsebesült.
Mára egyértelművé vált, hogy igaz, amit a magyar kormány a migrációs válság kirobbanása óta hangsúlyoz: a bevándorlással potenciálisan nőtt a terroristák száma Európában. Ezt a tényt már a migránsoknak korábban meghívólevelet küldő Angela Merkel sem cáfolja, tavaly nyáron kénytelen volt elismerni a bevándorlás és a terrorizmus közötti kapcsolatot. Nem is tehetett mást, hiszen a migráció Németországban is olyan tragikus állapotokat teremtett, mint amit korábban a tömeges bevándorlással már régebb óta megismerkedő Franciaországban és Belgiumban tapasztalhattunk.
Így az egykor a nyugati világ egyik legbékésebb országának számító Németországban is hónapról hónapra nő a potenciális terroristaként nyilvántartott személyek száma: a német szövetségi bűnügyi hivatal szerint 2011-hez képest megnégyszereződött a potenciális terroristák száma, és csak az elmúlt három hónapban közel száz újabb személyt vettek nyilvántartásba.
Európa békéje a migrációs válsággal tehát megszűnt, egyre több nyugat-európai vezető beszél arról, hogy a terrortámadások a hétköznapjaink részévé fognak válni. Tényleg így kell azonban ennek lennie, tényleg nem lehetett ezt előre látni? A válasz természetesen az, hogy ha nem a liberalizmus bénító ködében szemlélték volna a migrációs válságot a nyugati vezetők, akkor a múlt hibáiból tanulva időben megakadályozhatták volna ezeket az eseteket.
Főleg a német önsorsrontás megdöbbentő, hiszen ott a többmilliós nagyságrendben élő török kisebbség társadalmi integrációja évtizedek óta kudarcos, szinte teljes mértékben párhuzamos társadalmat hoztak létre. Ennek egyik legmegdöbbentőbb bizonyítéka az áprilisi török népszavazás volt, melynek eredménye szó szerint sokkolta a német politikusokat.
Az eset kapcsán a CDU egyik legtekintélyesebb politikusa, Wolfgang Bosbach a Bildnek nyilatkozva hangsúlyozta: „tudomásul kell venni, hogy a nálunk élő törökök közül százezrek gazdasági és szociális értelemben ugyan Németországhoz lojálisak, de politikailag és ideológiailag Erdoganhoz”. Nos, ha az évtizedek óta Németországban élő, másod- és harmadgenerációs törökök kapcsán ez a helyzet, akkor mit várhatunk a mostani migránsválság során ide érkezett millióktól?
Mert ne legyenek kétségeink, az ő integrációjuk a még erősebb vallásosságuk és eltérő kultúrájuk miatt szinte lehetetlen. Ez pedig a radikalizáció melegágya, melyet a mostani manchesteri merénylet is alátámaszt, amit egy Nagy-Britanniában radikalizálódott másodgenerációs líbiai származású migráns követett el.
Ezeknek a tényeknek az ismeretében szinte hátborzongató látni, ahogy a brüsszeli vezetők a migráció teljes megszüntetése helyett továbbra is a migránspárti politikát támogatják. Legutóbb például egy egészen bizarr propagandarajzfilm készült az Európai Bizottság és a francia kormány támogatásával, melyben az Európai Uniót tündérként ábrázolták, aki varázsszőnyegen juttat muszlim migránsokat Nyugat-Európába, miután azokat a „rasszista” Kelet-Európában nem fogadták kitörő lelkesedéssel.
De nem kell az önsorsrontó politikáért külföldre menni, a magyarországi balliberális politikusok – az egykor nemzeti pártnak számító Jobbik asszisztálásával – szintén azon ügyködnek, hogy ellehetetlenítsék a magyar kormány bevándorláspolitikáját, egyértelműen beálltak Soros György nyitott társadalma és bevándorlást szorgalmazó politikája mögé. Így Vona Gábor egy tévéműsorban pár hónapja már arról beszélt, hogy pár ezer migráns betelepítése elfogadható lenne, Botka László pedig a külföldi sajtónak nyilatkozva a déli határkerítés lebontását pedzegette. A legújabb politikai alakulat, a Momentum Mozgalom a brüsszeli diktátumok kritika nélküli elfogadását propagálja.
Jól látható tehát, hogy az ellenzéki pártokra ebben az ország sorsát örökre eldöntő kérdésben továbbra sem lehet számítani, külföldi mecénásaik bevándorláspárti elvárásait nagy valószínűséggel azonnal teljesítenék. Így lényegében a 2018-as választás egyik legfontosabb kérdése az lesz: ugyanazt akarjuk-e látni Magyarországon is, amit a francia, belga, német és brit városokban, vagy megtartjuk-e hazánkat a béke szigetének?
A szerző a Nézőpont Intézet elemzője
A Magyar Idők nyomán (a címet mi kölcsönöztük a cikkhez)
0 Megjegyzések