Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



A fürdőkben folyamatosan készülnek a nyárra

Folyamatosan nyitnak a megye fürdőinek szabadtéri medencéi. Kisebb-nagyobb felújításokat, korszerűsítéseket szinte mindenütt végrehajtottak az elmúlt időszakban.
A Gyulai Várfürdőben az összes bel- és kültéri termálvizes medence folyamatosan üzemel — tájékoztatta lapunkat Balogh András főmérnök. — Az 50 méteres medencéről jövő héten bontják le a sátrat, a nyitás várhatóan május 30-án lesz. Május 23-ától a csúszdás medence, illetve a pünkösdi hétvégére, az időjárás függvényében a gyermek vízi paradicsom is várja a vendégeket. A hullámmedence — a nyári szünethez igazodva — június 16-án nyit, és a csúszdák, illetve a gyermek vízi paradicsom is akkortól működik folyamatosan.

A szakember elmondta, a szaunaparkban az egyik szaunán kisebb átalakítás történt. Ott alacsonyabb hőfokon sópárát állítanak elő. A nyári szezonra a várfürdő több attrakcióval is készül.

Orosháza-Gyopárosfürdőn a parkfürdő szombaton nyit. Jelentős felújítások után új burkolatokkal látták el a versenyuszoda környékét. Benkő Ferenc, a Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatója elmondta, a nyitást követően a meglévő játszóteret áttelepítik, és annak megújításával kezdődhet el a főszezon Gyopárosfürdőn. Három éves szerződés keretében olyan tábornak is méltó helyet adnak, amelynek a résztvevői idén júliusban szinte megtöltik a fürdőhelyet. Egy héten át 1 500 vendéget jelent ez Gyopárosfürdőnek. A felkészülés már elkezdődött.

A békéscsabai Árpád fürdő április 29-étől teljes üzemben működik – mondta lapunknak Zsadon Endre, igazgató. Ahogyan tavaly ilyenkor, már idén is használható az összes szolgáltatás, köztük az 50 méteres uszoda, az élménymedence a tanmedencével és az óriás csúszdával, a gyógyvizes termál medencék, a gyermekmedence, a sportpályák (strandröplabda, lábtangó), a kicsiknek kialakított játszópark és a szauna is. Aki pedig szépülni szeretne, megteheti a fodrászatban és a kozmetikában vagy a manikűrösnél.

Füzesgyarmaton április végén üzemelték be a kültéri medencéket, már azok is használhatók, egyébként a Kastélypark Fürdő egész évben nyitva tart – mondta Bere Katalin értékesítési vezető. Összesen hét medence található a fürdő területén, egy 33 méteres úszó- és egy 25 méteres tanmedence, egy 36-38 és egy 38-40 fokos medence, egy pancsoló, egy beltéri, jakuzzi elemekkel felszerelt medence, illetve egy olyan, ami a szauna mellett használható. Immár a büfé is kinyitott.

Mezőberényben május 15-én nyitott meg a strand. A holtszezonban megtörtént a medencék nagyobb karbantartása, a csempézések javítása. Siklósi István polgármester lapunknak elmondta, hogy 33 méteres, feszített víztükrű medence, ülőpados medence, a legkisebbeknek pancsolómedence és gyermekmedence is várja a látogatókat. A gyógyvíz hasznosítására terveik is vannak, amire pályázati forrásokat szeretnének felkutatni.

Mezőkovácsházán szombaton nyit a Borostyán Kemping és Strandfürdő. A Mozdulj Kovácsháza programjait a fürdő előtti téren rendezik, s összekötik a gazdag kínálatot a vizes élményekkel is. Ezen a hétvégén ráadásul ingyenes lesz a belépés. Idén szeretnének vendégcsalogató vízi tornát és még több rendezvényt a fürdő területén megvalósítani. A gyógymedence mellett kialakították az illemhelyet, a férfi és a női öltözőkben pedig felújították a tusolókat.

Forrás: beol.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések