Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Bringás idénykezdés: szombaton Balla Viktor emlékverseny

Csaknem háromszázan neveztek az április 15-én Nagyhegyesnél rajtoló országúti viadalra.
A Magyar Kupa és országúti ranglista pontszerző versenyként meghirdetett, a hajdú-bihari versenynaptár egyik tavaszi klasszikusának számító, korábban területi évadnyitóként ismert versenyre rekordszámú nevezés érkezett. Közel félszáz igazolt felnőtt versenyző, 25 fitala az U23-as korosztályban, és más kategóriákban sok bringás teker majd. Komoly mezőnyök versenyére van kilátás, elsősorban a 127 km-es távon, de biztosra vehető, hogy a 66, 35, és 15 km-es futamon sem fogják olcsón adni a győzelmet. A helyezettek értékes ajándékokra, a győztesek emellett pénzdíjra is számíthatnak.

A hazai pályán versenyző KONTENT-DKSI mellett a hazai országútis klubok színe-java fog felsorakozni, a teljesség igénye nélkül hadd említsünk meg néhányat: itt lesz a Dr. Bátorfi csapata, a Mugen Race Team Veloki, a Degavi Tipográfia, a Szekszárdi SZKE, a Veloroom Kecskemét, és természetesen a kelet-magyarországi egyesületek nagy része, köztük a nyíregyházi ViniBike KSE is. A határon túlról is érkeznek néhányan, közöttük mindenképpen meg kell említenünk a csíkszeredai Tusnád csapatát. Az osztrák Amplatz-BMC kontinentális együttesében versenyző Kusztor Péter és Pelikán János is tiszteletét teszi a Balla Viktor emlékversenyen.

Az útvonal: Nagyhegyes – Balmazújváros – Látóképi csárda – Nagyhegyes.

Forrás: dehir.hu

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések