Emberi mulasztás okozta a balesetet.
Az ügyészségi vádemelésre várva a veronai autópálya-rendőrség már kialakította véleményét a magyar busz januári olaszországi katasztrófájáról: a tragédiát emberi tévedéssel magyarázzák – mondta Girolamo Lacquaniti, a veronai Polstrada autósztráda-rendőrség parancsnoka az MTI-nek.
A Polstrada az első percektől ott volt az olaszországi A4-es autópálya veronai szakaszán, a január 20-án történt baleset helyszínén. A szerencsétlenül járt busz a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulóit és kísérőit szállította. A tragédiában 16-an veszítették életüket és 26-an megsérültek.A baleset okait ki lehet következtetni, annál is inkább, mivel semmi nem utal a jármű műszaki meghibásodására. Véleményünk az, hogy a balesetet emberi tévedés okozta– jelentette ki Girolamo Lacquaniti. A Polstrada értékelése azokat a korábbi feltételezéseket erősíti meg, hogy a szerencsétlenséget a sofőr hirtelen rosszulléte vagy elalvása okozhatta.
A veronai ügyészség január 21-én indított vizsgálatot gondatlanságból elkövetett többrendbeli emberölés címén akkor még ismeretlennel szemben. Január végén az ügyészség a balesetkor vezető sofőrt nevezte meg gyanúsítottként, aki olasz sajtóértesülések szerint az – azóta már Magyarországra szállított – súlyos sérültek egyike.
Az ügyészséggel szorosan együttműködő Girolamo Lacquaniti azt mondta, hogy jelenleg a szakértői véleményekre várnak – írja az MTI. Az ügyészség többek között külön szakértőt bízott meg a jármű műszaki állapotának vizsgálatára. A Polstrada parancsnoka szerint a szakértőknek általában 30-60 nap idejük van jelentésük elkészítésére, de halasztást is kérhetnek. A szakértői vélemények alapján az ügyészség további vizsgálatot rendelhet el vagy vádat emelhet.
Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson
0 Megjegyzések