A vastagbélrák az egyik leggyakrabban előforduló rákféleség a modern világban. Nem is gondolnád, hogy milyen egyszerűen lehet tenni ellene.
Egy kutatásban a gyömbér hatását vizsgálták két csoportra osztva vizsgálati alanyokat. az egyik csoport naponta 2 gramm gyömbért kapott, míg a másik csoportba tartozók placebót.. Kiderült, hogy a gyömbért szedő csoport markerei jobbak voltak, mint a placebo csoporté.
A kutatók szerint a gyömbér gátolhatja a sejtburjánzást a vastagbél falának sejtjeiben és elősegítheti a programozott sejthalál folyamatát. Ahhoz persze, hogy egyértelmű kijelentéseket lehessen tenni a gyömbér és a vastagbélrák kockázata közti kapcsolatról további, nagyobb létszámú vizsgálatokat kell elvégezni.
A napi 2 g gyömbér egyébként nem sok, teával, vagy mézes gyömbérrel könnyedén bevihetjük ezt a mennyiséget. Ma már szerencsére friss gyömbér gyökér szinte minden nagyobb élelmiszerboltban kapható. A gyömbér tea elkészítéséhez használjuk a tradicionális elkészítési módot: a meghámozott, vékony gyömbér szeleteket helyezzük az edény aljára, tegyük rá a fűszereket és a mézet és öntsünk rá fél liter vizet. Fél óráig főzzük, majd szűrjük le és már fogyasztható is a rendkívül finom és egészséges gyömbértea.
0 Megjegyzések