Tipikus magyarellenes kezdeményezésnek tartja Sógor Csaba európai parlamenti képviselő, hogy egy PSD-s képviselő börtönbüntetést róna ki az autonómiát szorgalmazókra. Antal Árpád polgármester szerint rossz viccről van szó, amit mégis komolyan kell venni.
A Tudor Ciuhodaru PSD-képviselő által a szenátus elé terjesztett törvénytervezet szerint hat hónaptól három évig terjedő börtönbüntetést szabnának ki az alkotmányos rend megváltoztatását szorgalmazókra, ennek érdekében a büntető törvénykönyv 397-es cikkelyét kellene módosítani.
A honatya szerint a módosításra azért van szükség, mert „Románia mindig is egy rendkívül toleráns állam volt”, és „nincsenek olyan intézkedések, amelyek elbátortalanítanák vagy büntetnék a személyek, szervezetek vagy pártok által az alkotmányos rend ellen elkövetett cselekményeket”, ez pedig Ciuhodaru szerint csak fokozza ezeknek a megnyilvánulásoknak a gyakoriságát.
Sógor Csaba európai parlamenti képviselő szerint a törvénytervezet beleillik a kisebbség-, illetve magyarellenes kezdeményezések sorába. „Ilyenekre bőven volt már példa, és csak azt remélhetjük, hogy – akárcsak az eddigi esetekben – most is elutasítják a kezdeményezést” – magyarázta a Krónikának az RMDSZ politikusa.
Sógor arra is kitért, hogy Nyugat-Európa több országában a területi vagy kulturális autonómia bevett gyakorlat, az együtt élő közösségek mindennapjainak, a normalitásnak a része. „Miért ne ajánlhatnánk ezek alapján Romániának is jó modellt? Elvégre szólásszabadság van, javasolhatunk pozitív, működő példákat” – fogalmazott az EP-képviselő.
Ha érdekesnek találtad a bejegyzés, kérjük oszd meg, hogy másokhoz is eljusson
0 Megjegyzések