Újabb civil szervezet fejezte ki csalódását a Tisza-kormányban, a Dharma lómenhely nyilvános posztjában szólította meg Radnai Márkot, aki a kampány idején még videót forgatott náluk Nagy Ervin társaságában, azóta azonban hónapokon át nem reagált a megkereséseikre. A társadalmi párbeszéd erősítésével is megbízott kormánybiztost most nyilvánosan kérdezik arról, mi változott meg a forgatás után.
Több hónapos mellőzésüket követően Facebook-bejegyzésben fordult Radnai Márkhoz a siófok-töreki Dharma Horse Rescue Shelter & International Youth Camp. A lómenhely azt állítja, hogy a Tisza Párt alelnöke a februári kampányforgatás óta egyetlen hívásukra, üzenetükre vagy levelükre sem reagál. Most, kilenc hónappal és egy kétharmados választási győzelemmel később egy korábbi posztjuk alatt kaptak tőle választ, amelyről azonban úgy vélik, nem érintette a feltett kérdéseiket.
Radnai a kampány során videót forgatott a menhelyen, amelyben a lovak és az alapítvány ügyéről is beszélt, emelett az állatvédelem fontosságára is fel akarta hívni a figyelmet. A szervezet most azt kérdezi, miért szakadt meg a kapcsolat, miután az állatok szerepeltek a kampányanyagban.
Mi változott meg hirtelen a forgatás másnapján?
– kérdezték. A menhely elismerte, hogy igazak Radnai Márk korábbi posztjukhoz írt állításai, amely szerint stábjuk egy csomag répát vitt a lovaknak, Radnai pedig húszezer forinttal járult hozzá egy ötvenezer forintos összértékű pizzarendeléshez. Bejegyzésükben azonban hangsúlyozták, korábbi levelük nem a látogatásról, hanem az azt követő hónapokról szólt, amelyek során, állításuk szerint, az Agrárminisztériummal folytatott vitájuk idején sem számíthattak a politikus válaszára.
A megígért társadalmi párbeszédet kérik számon
„Milyen párbeszédet képvisel az a társadalmi párbeszédért felelős kormánybiztos, aki hónapokon keresztül nem válaszol még azoknak sem, akikről kampányvideót forgatott?” – címezte kérdését a lómenhely Radnainak, akihez kinevezése óta a szakmai és társadalmi párbeszéd erősítése immárom kormánybiztosként is a feladata volna. A lómenhely alapítványának álláspontja szerint évek óta saját forrásból fedezik az általa állami tulajdonúnak tartott lovak költségeit. Augusztusban arról számoltak be, hogy a kormányváltás után sem jutottak megállapodásra az Agrárminisztériummal az állatok tartásának finanszírozásáról. A menhely nyilvános választ kér Radnaitól arra, miért maradtak válasz nélkül a megkereséseik, egyúttal két, általuk személyes és pótolhatatlan fotóskönyv visszaadását is sürgetik.