Takács Péter szerint Hegedűs Zsolt dilletantizmusa miatt összeomlott a Szent János Kórház elektromos hálózata


Takács Péter szerint Hegedűs Zsolt szakmai hibái is hozzájárulhattak ahhoz, hogy a Szent János-kórház elektromos hálózatát a klímatelepítéssel túlterhelték, miközben az intézmény MR-készüléke augusztus óta javításra vár. A volt államtitkár szerint az egészségügyi miniszternek abba kellene hagynia a bohóckodást és a munkára kellene koncentrálnia.

„Mister Hegedűs a Madách Színházban bohóckodik, illetve az én évekkel ezelőtti belső levelezésemet olvasgatja, miközben a Szent János-kórházban az áramingadozás miatt még augusztusban meghibásodott MR-készüléket azóta sem sikerült megjavítani” – írta csütörtöki Facebook-bejegyzésében Takács Péter. A volt egészségügyi államtitkár hozzátette: a meghibásodás okáról sem adnak rendes tájékoztatást, csak az RTL tudósításában mindössze egy fél mondattal utalnak rá.
Ahogy miniszterelnök úr az ukrán nagykövetnek írta fura angolsággal: »I am helping you!« Az egészségügy területén a Tisza kormányzásának első 5 hónapjában egyetlen látványos intézkedést hajtottak végre: 3,6 milliárd forintos erőltetett klímásításba kezdtek. De még ezt sem tudták jól csinálni!
– írta Takács, hozzátéve, hogy 
sok kórházat vontak be, de kevés helyen valósult meg komoly légtechnika kiépítése. Ahelyett ugyanis, hogy a kész tervekkel bíró, általunk megkezdett programot folytatták volna, telepakolták a kórházakat SPLIT klímákkal.
Takács Péter hangsúlyozta: 
Mi szóltunk előre. Figyelmeztettük őket, hogy ezek sem infekciókontroll szempontjából nem mindenhol megfelelők kórházi körülmények közt, sem az elektromos hálózat nem bírja ezt a terhelést. 2 éve, amikor a klímákkal támadtak, egyértelműen elmagyaráztam: nem a szándék vagy az anyagi erőforrás a gátja a klimatizált kórtermek bővítésének. Egyszerűen az elektromos hálózat nem bírná a terhelést, összeomolhat a kórház elektromos hálózata és veszélybe kerülne a betegellátás, ha nem lennénk tekintettel a betáp maximális terhelhetőségére.

 

A volt államtitkár szerint először a szolgáltató oldalán kell megtenni a bővítést, utána jöhet a kórházi oldal. Megjegyezte azt is, hogy Magyar Péter politikai akarata és Hegedűs Zsolt dilettantizmusa azonban felülírták a józan ész és a fizika törvényeit. Így történt, hogy a Szent János-kórház 800 amper maximumra tervezett trafóállomásán az erőltetett klímatelepítésnek „köszönhetően” majdnem 1200 amper terhelés lett! Borítékolható volt a meghibásodás – írta. 

Takács ezekben a kérdésekben várja Hegedűs válaszát: 
  • Összefüggésben van-e az áramingadozás a belső hálózat túlterhelésével? (Spoilerveszély! Erre tudom a választ.) 
  • Milyen egyéb készülékekben, mely épületekben keletkezett kár?
  • Történt-e az áramingadozás alatt vagy annak következtében személyi sérülés akár beteg, akár dolgozó esetében?
  • Mennyivel növekedett meg a várakozási idő a kiesett készülékek miatt? Mikorra lesznek képesek helyreállítani a normál üzemet?
  • Mekkora a keletkezett kár összege?
  • Ki a felelős azért, hogy ez megtörténhetett?
  • Kizárólag a Szent János-kórházban okozott-e eddig kárt a hozzá nem értésük vagy több kórházban is előjöttek-e a bajok a túlterhelés miatt?
  • Felmérték-e, hogy melyik kórházakban áll fenn hasonló kockázat a felelőtlenül kivitelezett klímásítás miatt?
Takács hangsúlyozta, az ágazatirányítás egy szakma. 
Nem értettek hozzá 5-6 éve sem, amikor a Covid-védekezés miatt támadtak, nem értettek hozzá 2 éve, amikor hőmérőzéssel hergeltek a kórházakban, és nem értenek hozzá most sem!
 – írta.  

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!

Hirdetés*