Matisz Károly István, a Momentum korábbi pártigazgatója a Rendszerbontó Nagykoncert támogatására adományokat fogadó Tudatos Választókért Alapítvány kuratóriumának tagja, akit az óbudai korrupciós ügyben gyanúsítottként hallgattak ki – hívta fel a figyelmet Hont András.
A volt XII. kerületi önkormányzati képviselőt és korábbi Momentum-pártigazgatót júniusban gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség az óbudai korrupciós ügyben, aki azóta letartóztatásban van – mutatott rá az alapítvány és Matisz Károly István kapcsolatára Hont András.
A nyomozás során addig 32 embert hallgattak ki gyanúsítottként, írta június 4-i közleményében az ügyészség. A megalapozott gyanú lényege, hogy egy önkormányzati megbízásokban érdekelt vállalkozó 2011 és 2024 között politikai és önkormányzati tisztségviselőket vesztegetett meg szerződései megszerzéséért, fenntartásáért vagy feltételeinek javításáért.
Az ügyészség a vesztegetésre fordított összeget több mint kétmilliárd forintra teszi, a közlemény pedig Matiszt is név szerint említi.
Az ügyészség gyanúja alapján a vállalkozó külön is pénzt adott neki azért, hogy befolyásolja a pártjához tartozó más képviselőket.