Támogassa munkánkat!

A Bloomberg szerint drámai a helyzet, elszállhatnak az európai gázárak télen


Európa az elmúlt évek egyik legnehezebb gázpiaci időszakára készülhet, miközben a kontinens tárolói még messze vannak a kívánt szinttől. A helyzet Európában komoly áremelkedést hozhat, ráadásul a világ szegényebb országai is kiszorulhatnak a globális gázpiacról.

Az Európai Unió országai a 2022-es energiaválság után döntöttek úgy, hogy minden fűtési szezon előtt jelentős mennyiségű földgázt halmoznak fel. Idén azonban a kormányok és a vállalatok a nyár folyamán lassították a készletek feltöltését, miután az Egyesült Államok és Irán háborúja miatt jelentősen megugrottak a gázárak.

A konfliktus elhúzódott, miközben a Hormuzi-szoroson keresztül érkező szállítások az ősz elejére gyakorlatilag megbénultak. A gáz ára eközben már kétszerese annak, mint egy évvel korábban, így Európa egyre drágábban tudja csak pótolni a hiányzó készleteket.

A Bloomberg számításai szerint az uniós tárolók minimálisan 75 százalékos feltöltöttségéhez még több mint 100 terawattóra gázt kellene beszerezni. Ez jelenlegi árakon mintegy 7 milliárd euróba kerülhet. A készletek feltöltésének ütemét ráadásul olyan szintre kellene gyorsítani, amelyre az év ezen időszakában utoljára a 2022-es energiaválság idején volt példa.

Globális harc indulhat a gázért

Go Katayama, a Kpler vezető LNG-elemzője szerint mindez egy globális „harcot” indíthat a rendelkezésre álló földgázért. Ha télen továbbra is szűkös marad a kínálat, a gáz ára meghaladhatja a 100 eurót megawattóránként.

Ez különösen súlyosan érintheti a szegényebb országokat, amelyeknek már korábban is komoly gondot okozott a drága energia. Pakisztán és Banglades például 2022-ben áramkimaradásokkal és erőművek leállásával is szembesült, amikor az energiaárak rendkívüli magasságba emelkedtek.

A mostani helyzet ugyanakkor nem feltétlenül jelent azt, hogy Európában fizikailag elfogy a gáz. A nagyobb veszélyt az jelentheti, hogy a rendkívül magas árak ismét inflációs nyomást gyakorolnak a kontinens gazdaságára.

Az Oxford Economics szerint szélsőséges esetben az infláció 6 százalék fölé is emelkedhet, ami a jelenlegi szint körülbelül kétszerese lenne. Ez arra kényszerítheti a jegybankokat, hogy a piacok által jelenleg vártnál hosszabb ideig és magasabb szinten tartsák a kamatokat.

Óriási különbségek vannak az uniós országok között

Az uniós tagállamok ráadásul korántsem azonos helyzetből várják a telet. Olaszország például már körülbelül 83 százalékos szinten töltötte fel tárolóit, miközben Németországban, ahol Európa legnagyobb gáztárolói találhatók, a készletek csak nagyjából félig vannak.

A helyzet Hollandiában és Belgiumban is aggasztó. Mindkét ország fontos európai gázpiaci központnak számít, ezért az ottani alacsony készletek nemcsak a saját ellátásukat, hanem a szomszédos országok gázellátását is befolyásolhatják.

A helyzet januártól tovább nehezedhet. Ekkor lép életbe az Európai Unió orosz LNG-re vonatkozó tilalma, amely jelenleg az unió teljes gázfogyasztásának mintegy 5 százalékát érinti.

(Origo)

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi