2 milliós ékszerlopás után a szőlőre is ráment Vámospércsen! Bevitték a férfit, akit a divatrendőrség is büntetne


A rikító melegítős tolvaj családi házból lopott, vissza is ment volna repetáért, de akkor már a tulajdonos fogadta. Az 50 éves férfinek nem ez volt az első ilyen bűncselekménye, lopás miatt nyomoz a rendőrség.

Nem mindennapi lopásos sztoriról számolt be pénteken a Hajdú-Bihar megyei rendőrség Facebook-oldala. Egy 72 éves vámospércsi lakos házába surrant be egy férfi még szeptember elején, miközben a házigazda az udvaron tartózkodott. Összesen négy karikagyűrűtől, két nyaklánctól, egy karlánctól és két medáltól fosztották meg, közel 2 millió forint értékben, de az igazi pofátlanság csak ezután következett.

A rendőrség azt írta, az elkövetőnek annyira megtetszett a nő lakása, hogy miután végzett, pár perccel később újból visszatért. Pechére azonban a kapuban összefutott a nyugdíjassal. 
Frappánsan ekkor előadta, hogy megtetszett neki az udvaron lévő szőlő, és szeretne venni belőle. Az asszony jóhiszeműen szakított neki két fürtöt, majd amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen távozott az ismeretlen.
A közlemény szerint a nyugdíjas csak később vette észre, hogy hiányoznak az ékszerei, és szólt a vámospércsi rendőröknek, akik a bejelentés után nyomról nyomra jártak, és azonosították a tolvajt. Az 50 éves zsákai lakost előállították, lopás miatt kihallgatták, beismerő vallomást tett. 

Az eljárás közben az is kiderült, hogy a férfi korábban több, hasonló bűncselekményt is elkövetett. A nyomozók őrizetbe vették, a bíróság pedig a letartóztatásáról döntött – zárták a tájékoztatást, amelyhez szerencsére videót is csatoltak.

A debreceni Csapókertben a napokban bicikli- és rollerlopás miatt vettek elő három fiatalt, akik hamar ellentmondásba keveredtek, elő is állították őket.

Megjegyzés küldése

Újabb Régebbi
Támogassa munkánkat!

Hirdetés*