Lesznek még csalódások, de óriási népszerűsége miatt a politikai színház folytatódik ősszel is, amikor beindul az alkotmányozás, és nő a feszültség a költségvetés miatt – vélekedik Dull Szabolcs.
Szerinte akadnak olyan miniszterek a főszereplő körül, akiknek a nevét nem biztos, hogy bárki kapásból rávágná. Egyvalakiben viszont ugyancsak látni véli a dramaturgiai érzéket.
Látszik a kutatásokból és a nézettségi adatokból, hogy az emberek még nem unják Magyar Péter abszolút parlamentjét, még sokan élvezik, sőt, szeretik, hogy a miniszterelnök beolvas a fideszeseknek és a szemükbe mondja a bűneiket. Ezt tehát egészen addig fogja csinálni, ameddig nem érzékeli, hogy változtatni kellene – állapítja meg Dull Szabolcs.
Az elmúlt napok felfokozott eseményeinek tükrében viszont az elemző szerint most az lenne a fontos, hogy a kormányfő az ellenzék helyett a saját pártjában, a tiszás közösségben érezzen rá, kialakul-e olyan törésvonal, amit már nem tud áthidalni.
Dull szerint máris van mit észrevenni: ez pedig a radikális és ultraradikális szavazók közötti törésvonal.
Van az embereknek egy nagy elvárása, hogy legyen tiszta lap, legyen elszámoltatás, legyen most már mindenki letakarítva, kitakarítva. De az, hogy milyen radikális módon, milyen eszközökkel, arról belső vita van – mutatott rá.
Kitért a miniszterekre is: értékelése szerint noha jó szakembereket kért fel a kormányfő, láthatóan nem mindig értik a politikai színház logikáját.
Vitézy Dávidot viszont külön említi, Dull szerint ugyanis a közlekedési tárca vezetője felvette a ritmust és pontosan tudja, hol vannak a súlypontok és mi a dolga, kommunikációsan és politikailag is.
Eközben ő is a saját kisebb, közlekedési színházát alakítja
– fűzte hozzá, megtoldva egy erős állítással: szerinte egy spontán kérdésre még most sem mindenki tudná kapásból az egyes miniszterek neveit.
Az őszi kilátásokról úgy vélekedik, nagyon érdekes „politikai színház lesz” az alkotmányozás folyamata, konstrukciója.
Közben lesz egy költségvetés okozta belső konfliktus is, és lesz egy iszonyat nagy társadalmi nyomás, hogy kattanjanak a bilincsek. Ezek óriási feladatok egyszerre párhuzamosan – fogalmazott. Egyúttal felhívta a figyelmet: a választóknak arra kell felkészülniük, hogy még nagyon sok mindenben csalódhatnak, sok mindennel nem érthetnek egyet.
