A kormány mintegy 2,5 milliárd forintos egyszeri forrást biztosít a most felálló Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatalnak, amelynek élére Unger Annát választotta meg az Országgyűlés augusztus végén. A Magyar Közlönyből az is kiderült, mire fordítható az összeg, és meddig kell elszámolni vele.
Csaknem 2 és fél milliárd forint egyszeri forrást biztosít a kormány a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal (NVVH) felállításához és működéséhez – derül ki a Magyar Közlöny hétfőn megjelent számából.
A MAGYAR PÉTER MINISZTERELNÖK ÁLTAL ALÁÍRT KORMÁNYHATÁROZAT SZERINT 2 481 807 488 FORINTOT CSOPORTOSÍTANAK ÁT A KÖZPONTI MARADVÁNYELSZÁMOLÁSI ALAPBÓL AZ NVVH KÖLTSÉGVETÉSI FEJEZETÉBE.
Az MTI szerint a forrás felhasználásáról el kell számolni, a fel nem használt összegre pedig visszafizetési kötelezettséget ír elő a határozat.
A dokumentumban szerepel továbbá, hogy az átcsoportosításról a pénzügyminiszternek azonnal kell gondoskodnia, az NVVH elnökének pedig 2027. március 31-ig kell elszámolnia a felhasznált összeggel.
A határozat melléklete szerint az NVVH a 2,48 milliárd forintos forrásból 1,049 milliárd forintot beruházásokra, 791,9 millió forintot személyi juttatásokra, 537,9 millió forintot dologi kiadásokra, 102,9 millió forintot pedig a munkáltatót terhelő járulékokra és szociális hozzájárulási adóra fordíthat.
