A közösségi oldalakon nap, mint nap szembejönnek velem a hirdetések: „Dolgozókat keresünk”, „Így vállaszd meg a munkatársaidat”, „Ezt figyeld, ha új kollégát veszel fel!”
Viszont egyetlen felhívást, reklámot, sem láttam még arról, hogyan válaszunk
főnököt. Pedig stresszes világunkban, ez legalább annyira fontos.
Vannak helyek,
ahol a vezetőt egyszerűen feléd, rád ültetik. Nem kérdezik,
alkalmas-e, csak rád nyomják, mint a bélyeget a postán a képeslapra. Onnantól ő
a „főnök”.
Csakhogy ez a főnök gyakran döntésképtelen, ötlettelen, irigykedő ember. Nem az
a fajta, aki irányít, hanem az, aki mindenkit figyel, megszól, és ha kell,
lejárat, még azt is megszólja, és elárulja, aki föléd ültette.
Nem azokról a cégvezetőkről, vállalkozókról beszélek,
akik nap, mint nap küzdenek a cégük fennmaradásáért, Őket tisztelem, mert
munkahelyeket teremtenek. Azokról beszélek, akiket a hatalom ültetett oda,
nem a tehetségük által kerültek jó pozícióba.
Az ilyen
vezető többségének az üzleti érzéke egyenlő a nullával. Ha üzletet köt, az
biztosan ráfizetéses. Mégsem aggódik semmiért, mert nincs, aki felelőségre vonja.
Van jó könyvelője, céges autója, és beosztottak, akik dolgoznak helyette. Ami
viszont bántja – az te vagy.
A te energiád, a kreativitásod, a tudásod, amit ő nem birtokol. Ha tehetséges
vagy, azt irigyli, ha van ötleted, azt ellopja és, ha kimondod az igazat,
pálcát tör feletted, hazudik rólad, elárul a helytartójánál.
Ahol nincs emberi kapcsolat, ott nincs valódi
közösség. Ahol nincs empátia a beosztottak felé, ott csak félelem és kényszermunka
marad, és sajnos sok magyar munkahely pont ilyen.
Mert nálunk, ha két ember dolgozik, már kell föléjük egy „vezető”. Ez a beteges
hierarchia, ez a kicsinyes főnökvilág
még mindig él és virul.
Azonban egy
dolgot ne felejts el: Ne hajlongj maradi, buta, „Pató Pél úr ember” előtt,
Akkor sem, szolgáld, ha a hatalom védi. A tiszteletet nem a pozíció adja, hanem
azt egy vezetőnek kikell érdemelnie.
Tamás István
